Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)

Filep Antal: Térképek vallomása Győr megye néprajzáról, tájtörténetéről és környezeti kultúrájáról

vetlen szomszédságáig vízi úton szállíthattak. Ha szükség volt rá, a tutajokat szálakra bonthatták, hogy könnyebben átjuthassanak a keskenyebb, sekélyebb szakaszokon. A megyén kívüli felvízi területekről tűzifát úsztattak le a Rábcán is, amint arra elevenen emlékeztek még az ötvenes években Kapiban és Rétiben is.

A változó folyómedrek, a váratlan szakadások, árvizek nem ritkán helyváltozásra kényszerítették a falvakat. Olykor egyetlen településnek, községnek három helyét rögzítették az Ismétlődően felvett térképek. Abda faluhelye a Rábcán partot is váltott. Eredetileg a Rábca déli tóközi partja alatt feküdtek házsorai, majd a Rábca északi, Szigetköz felőli egyik meandere partjára költöztek át. A egykori Rábca medre szinte hajtű-kanyart írt le a község házsorai mellett. Mindkét településhely az abdai rév szomszédságában helyezkedett el. A Mosonba, Bécsbe vezető országúthoz képest lényegesen eltértek, az eredeti hely az út bal oldalától délre esett, a másik hely jobbra feküdt a révtől.

Utóbb a Rábca mederrendezése, védtöltése kiépítése után az ártértől távolabbra telepítették ki a lakosságot. Az új falu feltűnő mértani szabályossággal épült ki. A község főutcája máig őrzi az eredeti kitűzés geometrikus rendjét. (Az első két faluhelyet a GYEL No. 202 sz. térképe rögzíti. A község jelenlegi települését 1846-ban készült GYMS- MGYL GYMU 2. számú térképe rögzítette.)

A Rábca abdai átkelőhelye az itt átvezető nemzetközi jelentőségű főútvonal okán is fel kellett keltse térképészeink érdeklődését. A szabad királyi rangra emelkedett Győr városa és a Székeskáptalan birtoka között e terület szomszédságában (a révhely vagy híd és a régi faluhelyek mellett) húzódott a határ. A határfelülvizsgálata, módosítása okán ismételten helyszín rajzot, térképet vettek fel e terepszakaszról, illetve a Gyirmót és Abda közötti rétségről. Egyik felvételező mérnök munkája során az átkelő vámházának és melléképületének nemcsak az alaprajzát rögzítette, hanem megrajzolta az épületegyüttes színezett távlati képét. Az egyik változatában a térképlap életképszerűen örökítette meg a vámház együttesét. A vámhely előtt a díszes ruhában pipázó hajdút és a rév helyét jelző póznára helyezett kereket is megörökítette.

Győr megye keleti része, „száraz vidéke"

Megyénk keleti, a Rábától keletre és az Öreg-Dunától délre fekvő, a Veszprém megyei és a Komárom megyei - olykor változó - határok közé fogott része a kisalföldi táj szárazabb körzetei közé tartozott. A megyék határvonalai a legutóbbi évtizedekben is hol állami elképzelések szerint, hol népi kezdeményezésekre módosultak. A történeti Győr megye földjéből Malomsok ma is Veszprém része, de legújabban Győr megyéhez több volt veszprémi település csatlakozott.

Győr megye keleti, szárazabb része nem kevésbé tagolt, mint a nyugati, vizes világa, Különleges hangulata van a Rába már igen szabályozott völgyének, amelyet mindig párhuzamosan versengő medrek tagoltak. Ilyen párhuzamos ágba vezették az újabbkori vízrendezők a Marcal folyó vizét, amely eredetileg még a megye déli határa előtt torkollott a Rábába. A két folyó körüli megnevezési zavart jellemzi, hogy Győr dél-nyugati városrészét, amely a hajdani természetes Rába medre szomszédságában fekszik, legújabban a Mar- calváros névvel illetik. (Göcsei 1979,b.) Ennek az a természetes magyarázata, hogy a Marcalt ismételt szabályozásánál, áradásai gyorsabb apasztása érdekében a hajdani Rába egyik mellékmedrébe terelték. A párhuzamos Rába ágak Ó- és Újmalomsoktól Gyirmótig sok telkes jobbágyfalunak biztosítottak menedéket, vagy az újratelepüléshez kínáltak kedvező lehetőséget. Életmódjuk, gazdálkodásuk sokban emlékeztethetett a múltban a szomszédságban fekvő tóközi községekre. Az átjárás rendszerességére vall, hogy a Tóköz és a Sokoróalja Rába mentén lakó evangélikusai a 17. és a 18. századtól rendszeresen össze is házasodtak. Szívesen mentek férjhez egymás falvaiba, nem ritkán vőnek is jöttek egyik tájról a másikra. Hangsúlyozni kell, hogy az élő, dereglyékkel, csónakkal járható vizek, az úsztatásra alkalmas medrek nem annyira elválasztották, mint összekötötték a szomszédságot. A Mosoni- és az Öreg-Duna partjához közeli községek, Győrszentiván, Gönyü révjei a távolsági és a helyi közlekedés lebonyolítása mellett meghatározó szerepet játszottak a nagyobb uradalmak, allódiumok életében, hiszen rajtuk lehetett a Szigetközbe, a Csallóközbe vagy a távolabbi Mátyus földére vagy a Vág mentére eljutni.

Megyénk keleti, szárazabb fele sem maradt vizek nélkül; a határoló folyók szinte le- gyezőszerűen vonzották magukhoz a Bakony ereit, folyásait (a helyi nyelvjárás szerint folásait). Ezek medrei gyűjtötték össze a Bakonyból északra, nyugatra kitörő vizeket, forrásokat, illetve ezek vezették a Rábába (esetleg a Marcalba) vagy a Dunába a Sokoró dombjaira hullott csapadékot, s a természetes források vizét.

Az egykori katonai felmérések is és az úrbéri térképek olykor igen széles, fejlett medrű ereket mutatnak. Ezeket hajdan füzérszerűen tóvá duzzasztott vizek, malomtavak is tarkították. Vizükkel réteket és legelőket öntöztek, malmokat hajtottak. Nem kis hasznát vették a bennük nevelkedett halaknak.

A Sokoró dombvonulatainak a főtengelyét a középső völgy és nevezetes vízfolyás - a Pándzsa - képezte, Ennek a nyugati partját követő, dombalji teraszán haladt a Győrt Veszprémmel összekötő, már a középkorban jelentős országút. A Pándzsába folytak a pannonhalmi vonulat észak-keleti előterének vizei. Tápszentmiklóstól Péren át, Töltéstaván át viszonylag nagy terület patakjai, erei gazdagították a Pándzsa vizét, amelynek széles völgyén szintén gátakkal duzzasztott tavak sorakoztak. Ezek nemcsak malmokat hajtottak, de jelentős mennyiségű termékeny, humuszos hordalékot is visszafogtak, nádat, sást termettek. Vizükben sok hal Is megélt.

A megye keleti felében a megtelepedés és az állattartás fontos tényezője volt az, hogy a domboldalakat, dombaljakat sok helyen természetes források kísérték, bár az úrbéri térképek nem foglalkoztak velük. Közülük a legismertebb a Pannonhalma délnyugati előterében fekvő-az oklevelekben is felbukkanó - Fons Pannoniae, amelyhez mondái elemek is kapcsolódtak később. A 19. században pedig jellegzetes építészeti kialakítással hívták fel rá a figyelmet. Községeink természetes vízfolyások, források hiányá-