Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)

Tanai Péter: Nyalka térképeinek leírása

A határ Pázmánd felé eső északi részén vannak a „Homokok". Térképünk itt még keskeny parcellákat jelöl, de tíz évvel később 1870-ben jelentős területet forgatnak szőlő alá, s ezzel megindul a korábbi szőlőterületek lassú felhagyása.

Nyalkától keletre a korai források több pusztult települést is említenek. Néma villa: ma Csák-Néma puszta, villa Gugh: ma Gugh pusztaként ismert, és ilyen volt a falutól északkeleti irányban villa Ganth, mely Gyánt dűlőnévként maradt fenn. Ennek helyén, valamint a falutól keletre eső sík területeken kapják meg a tagosító telkes gazdák földjeiket, és mindjárt ezek mellett, a Mindszent felé eső határszélen a legelőket is. E legelőterület a korábbi térképeken, de a szóhagyományban máig is az „Urittye" (Úr rétje) nevet viseli, mivel ezt már az 1700-as évek derekán is az uradalomtól bérelte a község.

Nyalkától délre, egy az llak alatt eredő, ún. „Kis Malom ér” tagolja a területet és vezeti le a vizeket a Bakony folyások irányába, bár a községnek malma, valamint tava és erdeje nem volt. Közölt térképünk az ér mentén húzódó vizenyősebb területen egy - minden bizonnyal csak időszakonként megjelenő - tavacskát jelez. Nem véletlen hogy itt voltak „a falu Káposztás kertjei" és a „Kender földi dűlő".

A Szentmártonba és Asszonyfára vezető utak által bezárt V alakú felparcellázott terület helyén a korábbi felmérések még egészen a faluig húzódó legelőt ábrázolnak. Ez alatt - le egész az érig - térképünkön „Tóra dűlődként megadott területet másképpen Cser aljának is hívták, talán az egykor eddig nyúló llak erdő cserfáira utalva.

A tápi felé eső „Kis Hegyi” szőlőknek újfent csak határvonalát jelzi a felmérő, pedig itt egy a mai napig is lakott szőlőhegyi szórvány települést találhatunk, amely már a felmérés idejében is állandó lakosokkal bírt. A község határának déli csücskében magasodó dombokon ez időben a láziak és a nyalkaiak művelik az apátság Réz hegyi szőlőit. E terület változásaival a kötet egy külön tanulmánya foglalkozik, ahol a falu belterületének alakulását is nyomon követhetjük.

Nyalka orsós szerkezetű útifalu. Az eredetileg egyutcás település délkeleti végén áthaladó Szentmártont Mezőőrsei összekötő út Táp felé eső oldalán, térképünk felvételekor már a zsellérek házai sorakoznak, Tformát adva ezzel a falu szerkezetének. Az orsós faluközpontba épített középkori eredetű temploma, még az 1872-ben történt átépítés előtti állapotot mutatja. Az előírásosan keletre néző szentély miatt az épület keresztben állt az oválisán kiszélesedő Palotai útra. (FI LEP 2002) A falu nagyutcájának derekán sorakozó rangosabb gazdák - szemmel láthatóan hosszabb és szélesebb-telkei meghaladták az 1100 ? ölet, míg a zsellérek portái csak ritkán érték el a 400-at. Azonban kiderül a birtokkönyvből, hogy a szélesebb udvarokon álló hosszú egymenetű házakban olykor két-három család is lakott, osztozva a beltelken is. A Győr felé eső faluvégen ismét a házas zsellérek egyre rövidülő portái láthatók. Érdekes utcakezdemény észlelhető a faluból az „Öreg szőlők allya" felé kivezető dűlőút mentén. Hasonlóan kusza telek és házviszonyokat tapasztalunk a település déli végében a Szentmárton felé forduló út kanyarulatában. Itt állt a község tulajdonát képező kovács- és pásztor lak is. A gondosan elkészített térképen a Táp felé elágazó út Y-ában a „Faluvégi földvételi gödör"-t, a

Szentmártonba vezető út mentén a szőlőhegy egykori bejáratára utaló ún. „Vaskapunál pedig a község egykori kálváriáját is jelzi a térkép és a birtokkönyv. (PL V/1 részlet) Említést érdemel, hogy a birtokos parasztság földterülete, mely átlagban 6-14 k. hold között volt, csak szűkösen biztosította a megélhetést. Ezeket a viszonyokat tükrözte a község archaikus épületállománya, mely 1970-ig őrizte az utcasorban álló ágasfás szelemenes, olykor több családnak is otthont adó lakóházait.

Térkép és számítógép

Az összehasonlító módszer és egy számítógép kínálta lehetőség.

Kísérlet: különböző léptékű, tájolású, lelőhelyű és jellegű térképdokumentumok egybevetésére.

A Pécsi Tudomány Egyetem néprajz tanszékén 2001-ben az OTKA támogatásával indult az a kutatási program, mely az antropogén beavatkozások nyomán kialakult ökológiai változásokat vizsgálja a néprajz módszereivel. Az elemzések egyik alternatívájaként merült fel egy olyan megközelítési mód, hogy bizonyos kiválasztott kutatási pontokról, mint például település, tájegység, régió lehetőleg az idő minél hosszabb metszetében leljünk fel és próbáljunk egybevetni térképsorozatokat.

A térképdokumentumok jelentőségére már korábban is felfigyelt a történeti néprajzkutatás, és használtak már légifelvételeket egy-egy táj vagy település érzékletesebb bemutatása érdekében (KOGUTOWICZ 1930-36), de most úgy tűnik, az e forrásokban rejlő információkat ezzel az új megközelítéssel tovább értelmezhetjük.

A tájfelszín történeti alakulásának térképek segítségével történő megragadhatósá- gánál figyelembe kell venni a kartográfiai sajátosságokat. így a katonai felmérések előtt készült kéziratos térképek - földmérési módszerek tökéletlenségéből adódó - pontatlanságait, vagy a megrendelő határokat, birtokviszonyokat rögzíteni kívánó célkitűzéseit. Az ilyen térképek többnyire csak közvetve árulhatnak el információkat a földfelszínről, annak flórájáról, ökológiájáról.

Természetesen szembetűnőbb változásokat észlelhetünk azon geológiailag bizonytalan, mai napig is változóban lévő területeket ábrázoló, különböző korú térképek esetében, ahol eróziónak kitett felszíni képződmények, növényzettel nem bíró meredek sziklafalak, gyors folyású patakok és nagy vízhozamú folyók, valamint a hozzájuk alkalmazkodó ember is alakítják a tájat. (ANDRÁSFALVY 1975)

A különböző gyűjteményekben, levéltárakban fellelhető térképek egyeztetése csak úgy lehetséges a dokumentumok mozgatása nélkül, ha kielégítő minőségű, minden szükséges információt megtartó, elvileg az eredeti dokumentummal egyenértékű másolatok készíthetők, illetve állnak rendelkezésre. A győri Xántus János Múzeum - nép-