Bana József et al.: Piroslámpás évszázadok (Győr, 1999)
Horváth László: Régi hevesi bordélyok
hallottunk, hogy ez meg az az úr, hogy ez meg az a kereskedő, néha pedagógus és zenetanár is látogatja az intézetet. A kövér trafikosfíú - barát révén mi is bekerültünk a házba, nem mintha a jelek szerint külön ajánlás lett volna szükséges ahhoz, hogy a ház úrnője bennünket alkalmazott leányai nevében is szívesen fogadjon... Itt ültünk a silány bútorzatú kis szalonban, ahol egy bárpult állt és a sarokban egy zongora. Kopott selyem- és plüssgamitúra díszítette a szalont, középen a mennyezetről csillár lógott alá, és a parketton kereskedősegédek, cigányok, alacsonyabb rendű városi és megyei tisztviselők lejtették ügyesen az éppen divatos táncokat. A tulajdonosnő a bárpult mögött pihent, szemét jóságosán legeltetve vendégein. Biztatta is olykor a lányokat egy-egy jóindulatú pillantással, mert azért nem volt véglegesen idealista, tudta, hogy az üzletnek mennie kell, ha nem akarja becsukni a házat, és nem akar ő maga is éhen halni. Tehát biztatta a lányokat, hogy nyűgösködjenek, cigarettát kérjenek, egy pohár snapszot vagy egy csésze lötty feketét... A rossz hírek ellenére, tanárt nem láttunk a házban soha, hiába álltunk néha felváltva őrt, vagy hiába kajtattunk rossz kis hotelek előtt, hogy a besurranó felettesek titkos útjait megfigyelhessük. Ekkor azzal vigasztaltuk magunkat és nyugtattuk is meg egyben, hogy bizonyára más időpontban látogatják e szórakoztató helyeket. Akiket láttunk és akikkel találkoztunk, kereskedőlegények, cigányok és néhány italos és zűlött életet élő kishivatalnok volt. A város tekintélyes patriciusai, tanárok, magas rangú és magas méltóságú tisztviselők az általunk frekventált időben e helyeken sohasem mutatkoztak. A tulajdonosnő ugyan tiszteletteljesen emlékezett meg bizonyos előkelő vendégekről, a lányok is hálásan emlegettek bizonyos finom urakat, a rongy kis hotelek portásai és szobaasszonyai is emlékeztek bizonyos alkalmakkor hozzájuk betévedt titokzatos úriemberekre, de ha neveket kérdeztünk tőlük, csak sunyin mosolyogtak. „Nem idejárnak az urak” - mondotta szomorúan a tulajdonosnő, és majdnem könnyet törölt ki tiszta szeméből, „az urak a pincékbe, szőlőhegyeken elrejtett kis nyaralókba járnak, vagy ha éppen tehetik, felutaznak Pestre, ahol efféle dolog veszélytelenebb.” A lányok viszont bizonyos hölgyekre panaszkodtak, akik állításuk szerint elveszik tőlük a kenyeret, és avatatlanul az ő tisztességes munkájukba kontárkodnak „A nagyságos asszonyok! - mondották keserűen. - A nagyságos asszonyok csinálják nekünk a konkurenciát. Ha ez így tart tovább, fenét se ér már ez a mesterség..."41' ” REMENYIK Zsigmond 1962. 160-163. 115
