Horváth József: Győri végrendeletek a 17. századból II. 1631-1654 (Győr, 1996)

Végrendeletek

2. Valamik énreám őseimtől és atyámfiaimrul ingó és ingatlan javaim marattanak, mindeneket hagyom az három gyermekimnek: Mártonnak, Andrásnak és Mária Magdolnának. Az házban pedig, míg az uram az én híremet nevemet viseli, addig benne békével lakhassák. Annakutánna az is száilyon megnevezett három gyerme­kimre, az házi eszközökkel eggyütt, mivel azok is mind atyámfiaimtul és őseimtül marattanak reám. 3. Vagyon két ládában és egy Almarjómban posztó és fejér ruházatim, és valami kevés ezüst mívem, azokat is hagyom megnevezett három gyermekimnek illy okkal: hogyha eggyiknek holta történnék, annak az része eggyikről az másikra száilyon. 4. Hogy penig az urammal tizennyolc egész esztendeje eggyütt fáradtunk és ke­restünk, valamikkel az idő alatt Isten O Szent Fölsége meglátogatott bennünket, an­nak husson fele legyen az uramé, az fele penig megnevezett gyermekimé legyenek. Hogyha peniglen az gyermekimnek az én uram előtt halomasok történnék, valami jókat nekik hadtam, azoknak húson fele száilyon az uramra, az felét penig Executor és Testamentárius Uraim fordítsák Isten tisztességére. 5. Az győri Nagj Boldogh Aszony Szentegyhazara hagyok öt tallért. 6. Az győri Franciscanus Borátok Szentegyhazara hagyok két tallért. 7. Az győri Pater Jesuvitak Szentegyhazara hagyok két tallért. 8. Az győri szegény koldusoknak hagyok két forintot hogy elosszanak. Az mely ezüst míveimet eladtam és elzálogosétottam, így következnek. 1. Vagyon egy pohár Gener nevő Németnek avagy annak az feleségénél, ő meg tudgya mondani mennyiben, tudom vagyon czedulaja róla. 2. Egy Panna nevű szolgálómnál vagyon egy pohár öt tallérért zálogban. 3. Az ky Profoz 2 ’ volt Olasz kalmárnál két nyakban veteo vagyon. 4. Egy kis pártaövet attam el tíz forénton. 5. Egy más pártaövet attam el harminc forénton (Mellyeknek az árát holmi szük­ségemre és fejér ruházat vásárlásra elköltöttem.) 6. Mindezekben hagyom tutorul az nemes nemzetesBenkovicz Péter Győr várme­gye viceispánnya uramat és Geőrgey János uramat. Testamentárius uraimat is kérem, hogy ezen testamentumot megnevezett viceispány urammal és Bogjo János vajda urammal is keözeölven pöcséttyekkel és kezek írásával megerősítsék és az Nemes Győri Káptalanban confirmatiora bevigyék. Kérem azon penig az Nemes Káptalan Urakat, hogy az én árváimat az mennyiben kívántatik Patrocionallyak. 3} Tutor uraim is testamentárius uraimékkal együtt, hogy visellyenek az gyakran emlétett árva gyermekimre oly gondot, hogy nevelkedgyenek isteni félelemben, kit az Úr Isten megfizessen őkegyelmeknek. Ezeknek utánna hagyok tutor és testamentárius uraiméknak mindeniknek magon magan két két ezüst tallért. 153

Next

/
Oldalképek
Tartalom