Szalay Balázs: Csorna az 1956-os forradalom idején - Kisalföldi Szemle 4/2. (Győr, 2012)

Életrajzok

végzett agronómusként. Az egyetem elvégzése után Kónyban dolgozott agronómusként, illetve mérnök-tanárként tanított a győri Mezőgazdasági Szakmunkásképzőben is. Ezután a Baranya megyei Kisharsányban, majd 1980 és 1988 között a Somogy megyei Zamárdiban volt a termelőszövetkezet elnöke. 2008-ban hunyt el. Czinder György 1909-ben született Csornán. Kereskedelmi érettségit tett. Csorna főjegyzője volt, de állásából a kommunista hatalomátvétel után eltávolították. Gazdálkodott és apósával fuvarozni kezdett. 1955 végén kiutasították Csornáról, Erzsébet utca 75. (66.) szám alatti házukat elvették. Családjával először Felpécre telepítették, de a premontreiek kapcsolatai révén Keszthelyre kerültek. A forradalom kitörése után Keszthelyről Csornára szállították, ahol a járás új vezetője lett. 1956 novemberében nyugatra távozott. Családjával előbb Svájcba, majd a premontreiek segítségével az USA-ba ment. Kaliforniában hunyt el 1973-ban. Ginczli Jenő 1925-ben született Eszterházán, a mai Fertődön. 1945-ben pékinasként szabadult Budapesten. 1956-ban a csornai kenyérgyárban dolgozott, melynek a vezetését is átvette a forradalom napjaiban. 1957. július 17-én tartóztatták le. 1958. október 7-én a demokratikus államrend megdöntésére irányuló részvétele miatt a győri megyei bíróság négy év börtönre ítélte, de 1959. június 10-én az Elnöki Tanács kegyelmével szabadult. 1986-ban hunyt el Budapesten. Ginczli József 1923-ban született Eszterházán, a mai Fertődön. Két polgári iskolai osztályt végzett, majd kereskedőinasként dolgozott Csornán. 1944. decemberben bevonult a IV. gyalogezredhez Sopronba. 1945 márciusában Muraszombaton fogságba esett, ahonnan augusztusban tért haza. 1949 októberétől a csornai földművesszövetkezet boltjaiban dolgozott. Aktív tagja volt a csornai színjátszókörnek. 1975-ben hunyt el Csornán. Hajtó Ferenc 1923-ban született Beleden kisparaszti családban. Évekig volt a fronton, majd két évig szovjet fogságban. 1947-ben lépett be a kommunista pártba. Előbb párttitkár, majd vállalatvezető egy téglagyárban. 1954-től Csorna község párttitkára volt. A forradalom idején letartóztatták. Karhatalmista lett, majd 1957 tavaszán a győri téglagyárban dolgozott, nyáron pedig visszahelyezték Csornára párttitkárnak. Később a győri szerszámgépgyár rendészetének vezetője lett. 1971-ben hunyt el. Herczeg Zoltán 1925-ben született Fertőszentmiklóson. A négy polgári elvégzése után Sopronban érettségizett. Gépipari szakiskolát végzett. 1939-ben a fertőszentmiklósi jegyzőségen kisegítő, 141

Next

/
Oldalképek
Tartalom