Szalay Balázs: Csorna az 1956-os forradalom idején - Kisalföldi Szemle 4/2. (Győr, 2012)

7. Megtorlás és konszolidáció

A család szerencséjére a rendőrség nem állt helyzete magaslatán a későbbiekben sem. Hiába szerveztek be négy ügynököt is, egyik sem akadt Herczeg Zoltán nyomára, sőt akaratlanul is vakvágányra vitték a nyomozást. Az 1959 márciusában beszervezett „Bársony” fedőnevű ügynök, aki maga is a család barátja volt, úgy tájékoztatta a rendőrséget, hogy tudomása szerint Ronge és Herczeg álnéven Komlón élnek, ahol előbbi kertész, míg Herczeg szállítómunkásként dolgozik. A komlói tartózkodásról számolt be „Szántódi Zoltán” ügynök is. „Laci Elemér” és „Gerencsér” ügynökök úgy tudták, hogy Herczeg Újpesten a Köztisztasági Vállalat dolgozója, és körszakállat, illetve kecskeszakállat növesztve sepregeti a főváros utcáit. A pletyka szerint, mely ez esetben is teljesen félrevezette a hatóságokat, Herczeget 1959. október 21-én látták a vasútállomás felé menni. A rendőrség ebből már arra következtetett, hogy az akkori röpcédulázás is Herczeg nevéhez köthető. Más szerint meg már letartóztatták Budapesten, de a nyomozás során kiderült, hogy ez is hamis információ. A rendőrség ugyan nem tudott biztosat, de 1960. április közepén egy külön operációs tervet dolgoztak ki elfogására. A terv szerint még Újpesten is akarták kerestetni Herczeget. Április 18-án, húsvéthétfőn egyszerre tartottak házkutatást a fertőszentmiklósi szülői házban és Csornán is, ahol véget ért a szerencséje, és a gyorsan benyomuló rendőrök miatt nem tudott elbújni a kamrában kialakított rejtekhelyén. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában megtalálható dossziéjában több ekkor készült, beállított fénykép is van, mely az ágy alól kibújva és a három évig rejtekhelyéül szolgáló füstölőben törökülésben ülve ábrázolta egy gyertyatartóval. Letartóztatása után Győrbe vitték, ahol a Győr-Sopron megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának VII. alosztályán kétszer hallgatták ki. Ügyében ekkor már nem került sor büntetőeljárásra, és dr. Szentmiklósi István ügyész utasítására 21-én szabadon engedték.643 A csornai elítélteknek felajánlották, hogy elengedik őket, ha terhelő vallomást tesznek ellene, de senki nem mondott róla semmi rosszat.644 A későbbiekben a csornai tejüzemben tudott elhelyezkedni kazánfűtőként. Szabadidejében faragott és festegetett. Ronge Vince 1956. decemberi hazatérése után a szárföldi magtermeltető vállalatnál helyezkedett el, de miután megpróbálták elfogni, egy balatonalmádi szőlőben bujkált 1957 őszéig. Ekkor megpróbálkozott Mosonmagyaróvárnál átjutni a határon. Ennek kudarca után felesége otthon - akkor Sztálin út 20.-ban, ma Erzsébet királyné út - bújtatta, aki azt a látszatott tartotta fenn, hogy férje gyerekeivel kiment Kanadába. 1958 májusában elrendelték körözését, de egy 1958. őszi rendőri jelentés szerint a hatóságok úgy tudták, hogy nyugaton van.645 Később már gyanították, hogy az országban bujkálhat, még egy „Festő” fedőnevű ügynököt, volt alkalmazottjukat is azzal bízták meg, hogy derítse ki tartózkodási helyét. De az fel sem merült a hatóságokban hogy otthon rejtőzik.646 Felesége 1960. január 11-én bekövetkezett halála után már nem tudta volna magát feltűnés nélkül fenntartani, ezért 643 ÁBTL 3.1.5.0 - 10922 644 Herczeg Zoltán visszaemlékezése, 1992. 645 ÁBTL 3.1.5.0-18810/2 119. p 646 ÁBTL 3.1.5.0- 10922 123

Next

/
Oldalképek
Tartalom