Szalay Balázs: Csorna az 1956-os forradalom idején - Kisalföldi Szemle 4/2. (Győr, 2012)
6. Bizonytalan hetek
tényét, hogy „a józan munkásság és parasztság ezt már csak azért is megakadályozta volna, mert döntő többségben van". Levele végén megjegyzi, ha továbbra is hasonló hazugságokat írnak, a sajtó visszasüllyed az október 23-a előtti állapotába. Ezt az írást már nem közölte a Kisalföld. Moldoványi Eleonórát szókimondó olvasói leveléért két alkalommal elbocsátással fenyegette munkáltatója, a Magyar Nemzeti Bank csornai fiókja.573 A Kisalföld szerzője szerint a csornai ellenforradalmi vezetők kihasználták a nép jogos felkelését „a Rákosi-Gerő klikk önkényuralma ellen”, de valódi céljuk „a tőkés rabság visszaállítása volt". Ehhez nem volt szükségük vérengzésre - bár állítása szerint ez sem állt volna tőlük távol -, mert „a legbutább ellenforradalmárnak is van annyi esze, hogy a munkások és a parasztok védelmezőjeként lépjen fel, kihasználva a bennük felgyülemlett tengernyi jogos keserűséget. Ezért sikerült ideig-óráig sok becsületes embert is megtéveszteniök a demokrácia jelszavával takaródzó ellenforradalmároknak”. A törvénytelenségek meglétét azzal bizonygatja, hogy összeszedték a kommunisták rádióit, illetve törvény nélkül hoztak létre új végrehajtó bizottságokat a tanácsokon. Ez az érvelés azért is álszent, mert egyrészt a vb-k átszervezéséről a megyei tanács is döntött novemberben, másrészt a pártállamban alig hoztak törvényeket - évi négy-ötöt, a korábban átlagos ötvennel szemben -, inkább rendeletekkel kormányoztak. Sárosi János tevékenysége Sárosi János, a csornai járási pártbizottság első embere nem távozott el a községből. A laktanyában minden eseményről és hírről pontosan értesült. Pártbeli karrierje ekkor még nem ért véget, sőt! 1956 és 1957 fordulóján egy ideig a szerveződő MSZMP megyei vezetőségének meghatározó alakja volt. Ebben a minőségében megpróbálkozott azzal, hogy elfogadtassa magát azokkal a forradalmi szervekkel, melyek erejük tudatában még nem akarták tudomásul venni a forradalom bukását. Sárosi mindenképpen megpróbálta munkára bírni a munkástanácsok küldötteit. Egyszerre akart megfelelni Kádáréknak, akik végre rendet akartak a nyugati végeken, illetve a győri munkásságnak. November 5-én Győrben ülést tartott a szerveződő MSZMP. Megvonták a bizalmat a megye október 27-e előtti sztálinista, és az október 27-én alakult reformer pártvezetőségétől. Új, ideiglenes intézőbizottságot választottak, de annak névsorát nem hozták nyilvánosságra. A testület élére a korábbi csornai járási első titkárt, Sárosi Jánost választották. Szavakban támogatták a forradalmi követeléseket, a (báb)kormány programját, az életszínvonal emelését, a beszolgáltatás megszüntetését, a szövetkezés önkéntességét. Hangoztatták: „őszintén meg kell mondanunk, hogy mi sem örülünk a szovjet csapatok ittlétének, és a néppel együtt kívánjuk, hogy minél hamarabb eltávozzanak hazánkból”.574 Felhívásuk ekkor még ahhoz is alig volt elég, hogy a munkástanácsok tárgyaljanak velük. November 5-én a vagongyár munkástanácsa is ülésezett, amelyre kisebb vita után beengedték Sárosit, akit Vadas József a Magyar Kommunista Párt képviselőjeként jelentett 573 Moldoványi Eleonóra (1931) visszaemlékezése, 2006. november 2. 574 Emberséges munkával visszaszerezzük a dolgozók bizalmát. In: Kisalföld, 1956. november 8. 106
