Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 4/1. (Győr, 2012)

Dencsesz Mónika: A Szent Jobb körülhordozása Győrben és környékén 1938-1939

Az alispáni felhívásra a pusztai járás főszolgabírója jelezte, hogy Nagybarátfaluból jelentős számú küldöttség vesz majd részt a jeles eseményen, és külön autóbusz járattal érkeznek a falu lakói. Ezzel szemben Ravazdról, és Tápról csak csekély számú jelentkező akadt, akik részben kerékpárral, részben menetrendszerinti vonatokkal jutnak majd el a győri ünnepségekre. Győrszentmárton községben június 13-án dobolták ki az alispáni rendeletet, de részvételre senki sem jelentkezett.16 A megyében élők mozgósításával párhuzamosan folytak Győr városában a díszítési munkálatok. A rendezőség elhatározta, hogy a Belvárost, illetve a Városháza előtti, gr. Tisza István teret az eseményhez méltó módon fellobogózzák, kivirágosítjákés feldíszítik. Győr város vezetősége egy budapesti céget, a Victoria zászló- és díszítő vállalatot bízta meg a dekorációs feladatokkal. (2. számú kép) A szervezet 1938. június 6-án ajánlotta fel szolgálatait Győr városának, a Szent Jobb országjáró útja alkalmával rendezendő ünnepségekkel kapcsolatos, csinosítási munkálatok elvégzésére. Bemutatkozó levelükben hangsúlyozták, a szakmában az egyik legjelentősebb múltra tekintenek vissza, továbbá ajánlásukban felhívták a figyelmet arra, hogy a budapesti Eucharisztikus Világkongresszus alkalmával a díszítési munkálatok legnagyobb részét ők vállalták, és kifogástalanul kivitelezték. Három nap múlva részletes költségvetést közöltek a várossal, amely alapján megkapták a megbízást a Városháza, a Royal szálló, valamint a dísztribün ünnepivé tételére.17 Méreteiben hatalmas emelvényt építettek a Városháza előtt, amely hosszúságában elfoglalta az árkádsor előtti teret egy méter magasságban; és erre egy másik emelvényt állítottak az oltár számára.18 Kialakítottak egy hét méter magas keresztet is,19 valamint drapériákkal, zászlókkal, virágokkal díszítették fel az erkélyt és az oromfalat. Ugyanilyen dekorációt alkalmaztak a téren elhelyezkedő ingatlanok háztulajdonosai is, akiknek szakemberek adtak hasznos tanácsokat.20 A Városháza előtti tér teljes egészében a közönség elhelyezésére szolgált, mintegy háromezer ember befogadására volt alkalmas. (3. számú kép) A területet a főbejáraton kívül, tíz kapun keresztül lehetett megközelíteni, amelyek az egyes tribüncsoportokhoz vezettek. Az itt kialakított ülőhelyekre 2 vagy 1 pengős áron lehetett jegyeket igényelni.21 A helyjegyeket az érdeklődők Győrben a plébániákon vásárolhatták meg június 16-ig, illetve az idegenforgalmi pavilonban az ünnepség napján fél tízig; vidéken pedig a helyi jegyzőknél igényelhették.22 Dr. Telbisz Miklós alispán 1938. június 13-án kelt levelében 16 Nagy valószínűséggel a győrszentmártoni lakosok az őszi pannonhalmi ünnepségeken való részvételre készültek. 17 GYMJVL. IV. B. 1407. a. Győr thj. város polgármesteri hivatalának iratai. 1938. XII. 760. 18 Győri Hírlap. 1938. 06. 05. Oltár és emelvény épül a városház előtt a Szent Jobb fogadására, a menet útvonalán hangszórók közvetítik az ünnepséget. 19 Győri Hírlap. 1938. 06. 12. Káprázatos, gyönyörű ünnepséggel fogadja Győr városa a Szent Jobbot. 20 Győri Hírlap. 1938. 06. 05. Oltár és emelvény épül a városház előtt a Szent Jobb fogadására, a menet útvonalán hangszórók közvetítik az ünnepséget. 21 A közvetlenül a városházához vezető út mellett 2 pengőért lehetett jegyet váltani, a beljebb fekvő pázsitos részen elhelyezkedő ülőhelyekért 1 pengős helypénzt kellett váltani. Az ebből befolyt összeget a rendezési költségek részbeni fedezésére fordították. 22 Győri Nemzeti Hírlap. 1938. 06. 12. Breyer István megyéspüspök mondja a misét Kelemen Krizosztom főapát az ünnepi beszédet Polniczky Lipót főispán az ünnepi manifesztációt a Szent Jobb győri ünnepén. 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom