Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 4/1. (Győr, 2012)

Szalai Attila: Az 1947-es győri "kékcédulás" választások

botrány a Kálvária úti 37. számú szavazókörben történt Itt 8 budapesti személy szavazott névjegyzékkivonattal: Kalocsai Géza, Lang Dezső, Valkó Endre, Répás Pál, Karsai Gyula, Hazai Ervin, Sándor Dénes és Kégl László, Szirtes Lászlót pedig nem engedték szavazni, mert gyanús volt.173 A szavazókörben óriási vita robbant ki, mert kiderült, hogy ők már a 27- es és 36-os körzetben is leszavaztak.174 Kégl Lászlót ezután a 41. körzetben is tetten érték, s ekkor átadták a szolgálatot teljesítő rendőrnek.175 A kommunisták kivételével a 37. szavazókor valamennyi pártdelegáltja tiltakozott az ellen, hogy ezeknek a budapesti személyeknek a szavazata érvényes voksként szerepeljen az urnában. A szavazóköri bizottság elítélte az atrocitást, ám azt az utasítást kapták a Központi Választási Bizottságtól, hogy a szavazókörben minden addig névjegyzékkivonattal leadott szavazat érvényes.176 A kommunisták tartózkodása mindenesetre több mint gyanús. A győri Központi Választási Bizottság ez után az eset után úgy döntött, hogy ebből a körzetből a kékcédulával szavazó polgárokat ezután a 3. szavazókörbe irányítják. 177 A Kálvária úti 30. körzetbe is sokan érkeztek Székesfehérvárról és Budapestről névjegyzékkivonattal szavazni. Közülük öten a 29. hárman pedig a 28. bizottság előtt is leszavaztak.178 Hiába tettek panaszt ellenük, a rendőrségen elengedték őket. Tímár János Csepelről a 23. és 24. szavazókörben is szavazott.179 Az elég egyértelműnek tűnik, hogy melyik pártra adta le a voksát, hiszen a Szent Erzsébet telep a kommunisták legjelentősebb győri fellegvára volt. Jól látható, hogy elsősorban Budapestről jöttek Győrbe szavazni. Balogh Éva például 10 helyen próbálkozott a városban, a szintén budapesti Kassai István ugyancsak 10 körzetben szeretett volna szavazni, míg a ceglédi Horváth Sándorné 9 szavazókörben kísérletezett a kékcédulájával.180 Természetesen győri lakosok is mentek máshová szavazni, Szegő Imrét Sopronban nem engedték névjegyzékkivonattal voksolni.181 A fellelhető adatok alapján egészen biztosan nem tudtak Győrben felhasználni a csaláson kapott szavazókon kívül még 55 cédulát.182 Óriási probléma az is, hogy az urnák és a jegyzőkönyvek lezárása után is, történtek súlyos visszaélések illetve visszaélésre lehetőséget adó esetek.183 Talán az egyetlen nem visszaéléses, hanem inkább vicces történet a Híd utcában történt. Az 54. szavazókörben az urna megrázása közben feldőlt az asztalon lévő tintásüveg és 47 darab női szavazólap 173 Választási jegyzőkönyvek 1947. GYMSMGYL 174 U.o. 175 U.o. 176 U.o. 177 U.o. 178 U.o. 179 PIL 28/170 o. e. 1947. 51. sz irat 180 U. o. 124 és 176. sz. irat 181 U. o. 279. sz. irat 182 U. o. 124-176. sz. irat 183 Szerencsés Károly: A kékcédulás hadművelet Bp. 1992. Ikva Kiadó 68-69. p. 105

Next

/
Oldalképek
Tartalom