Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 4/1. (Győr, 2012)

Szalai Attila: Az 1947-es győri "kékcédulás" választások

pártra.166 A választások után Péter Gábor azt jelentette Rajk Lászlónak, hogy Győr-Moson megyében 1650, míg Győrben 744 ilyen szavazatot szereztek.167 A szavazóköri összesítések alapján ez az adat közel van a valósághoz. Mivel a belügyminisztérium és a rendvédelmi szervek kommunista befolyás alatt álltak így nem véletlen, hogy főleg olyan jegyzőkönyvek maradtak fenn, amelyekben nem a kommunisták által elkövetett visszaélésekre derült fény. A Magyar Államrendőrség Győri Kapitánysága Államvédelmi Osztályán felvett kihallgatási jegyzőkönyvekből elsősorban a szociáldemokratákra tett terhelő vallomásokat ismerjük. Böröndi Pál győri cipész, a Szociáldemokrata Párt tagja beismerte, hogy Medey István párttitkártól kapott egy névjegyzékkivonatot. Miután már leszavazott a 63. szavazókörben, Medey megkérte, hogy menjen el vele a városházára és szavazzon le újra, mivel a „testvérpárt” is ezt teszi.168 Böröndi el is ment és saját nevében leszavazott a 3. szavazókörben. Nagyon érdekes a vallomásának további része. Kijelentette, hogy „meggyőződése az, hogy a szavazásnak ez a módja a két párt megegyezése folytán jött létre, s ő ezzel is szolgálja a két párt és a munkásosztály erősödését.”169 Dr. Rácz Ferenc a győri Központi Választási Bizottság kisgazda tagja szeptember elsején az ÁVO győri osztályán szintén a szociáldemokratákat panaszolta be. Elmondta, hogy előző este több kisgazdapárti megbízott jelentette, hogy Medey István SZDP politikus titkárnője, Gosztola Valéria több körzetben is leszavazott; a 28. és a 3. szavazókörben biztosan.170 Csizmadia Ferenc a Nemzeti Parasztpárt 3. szavazóköri delegáltja szintén Gosztola Valériára tett terhelő vallomást, akit ráadásul személyesen is ismert. Kijelentette, hogy Gosztola, mind a 3. mind a 28. szavazókörben leszavazott. Délelőtt látta, hogy Gosztola névjegyzékkivonattal leszavazott a 3. számú szavazókörben. Ebéd után Csizmadia a lakóhelye szerinti 28. szavazókörben voksolt a Kálvária úton.171 Itt megtudta, hogy a vele egy házban lakó Gosztola Valéria itt is leszavazott.172 Tehát ez a választási visszaélés bizonyított, hisz Gosztola Mária két szavazókörben két érvényes szavazatot adott le. Néhány következtetés már ezekből az esetekből is levonható. Először is az, hogy a szociáldemokraták szintén követtek el -kismértékű- csalást. Másodszor az, hogy nekik szinte minden választási visszaélésükre fény derült a városban. Mivel a párt egyáltalán nem volt arra rákényszerülve, hogy Győrben csaljon, ezen akciók valószínűleg a megyei titkár Medey István magánkezdeményezései voltak, mintegy kétségbeesett reagálásként a kommunisták visszaéléseire. Harmadrészt az is kiderült, hogy milyen könnyű manipulálni adott esetben egy tisztességes és egyszerű választópolgárt. A városban a legtöbb visszaélés a Belvárosban és Nádorvárosban történt. A Teleki utca mellett a Városházán szavaztak a legtöbben kékcédulával, de mégis a legnagyobb 166 MKP Központi Vezetőségének Iratai PIL 274-9/43, 6. sz. irat 167 U. o. 2-3 sz. irat 168 PIL 274-9/133 Tanúvallomási jegyzőkönyvek 178. sz. irat 169 U. o. 170 U.o. 181-182 sz. irat 171 U. o. 177. sz. irat 172 U.o. 104

Next

/
Oldalképek
Tartalom