Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 4/1. (Győr, 2012)

Szalontay Judit: A csornai Kokas család krónikája

Hullatja levelét, veszíti erejét édes hazánk fája,

Az idő nagy sorján virágja is fogytán, madár se száll rája.

Tűnődés a voltunk, szívszakasztó sorsunk; már csak alig élünk...

A nap mikor feljő, takarja a felhő: régi dicsőségünk.

Eltörött a kardunk, meg kell nekünk halnunk, nincs aki megszánna.

Elmúlt a magyarnak, régi szép magyarnak minden vidulása.

Szánd meg Uram néped! sastolla megtépett - vezess minket vissza

Duna-Tisza tájra, Kárpátok ormára, fényes napjainkra.

Sír a magyar nemzet - a harcban megedzett - elmúlt jó világunk,

Kék eged boltjára, békesség napjára mind hiába várunk.

Fordítsd hát tavaszra, tekints a magyarra Úr Isten az égben,

A mi országunkat, mit porig feldúltak hagyd meg épségében.

Segíts Uram nekünk, különben elveszünk; a Te szemed látja

Nincsen a magyarnak, a szegény magyarnak kívüled barátja.

Fogadj oltalmadba kegyes hatalmadba, mert rossz idők járnak...

De ha üt az óra, Isten majd megóvja régi szép hazánkat.

(1920.1. 16.)

Az az igénytelen húr mit vált ki hegedűre feszítve a hozzáértő kezében? Azt, amit a dr. Kokas pár kiváltott lelkesen hallgató, nagyszámú, szép közönségéből! Mikor 1920-ban mint az egykori regősök járták a szomszédos városokat előadva saját szerzeményüket. Lajos írta a szép szöveget, Margit szép althangja dalolta Szupper Alfréd premontrei karmester zongora kíséretével. A népdal verseket dr. Östör Lajos csornai ügyvéd zenésített meg; segédkezett pedig Panni, most Misi felesége, akkor Csorna legszebb virágszála...

Jó Anyánk Lajost papnak szánta, el is küldötte a „fekete Szűz Máriához” mint, ő mondta egykor, fia azzal tért vissza „mama engem semmi sem szállt meg”, és mégis a V. gymnáziumot Győrben, mint kis pap járta. Megtörtént, hogy nővére esküvőjére szabadságot ment kérni prefektusához, ki nem adta azt meg, mondva „temetésre adnék, de esküvőre nem.” Lajos válasza: „Az esküvő szentség, a temetés nem.” „Mars ki!” volt a válasz. Az érettségi előtt Lajos leveti a papi öltönyt, spirituálisa örömére. Pedig Lajos Istenfélő, vallásos, ha templomba nem is igen jár. Jól mondja egyik kritikusa ’’Sopron megye” című lapban - melynek főszerkesztője ez időben dr. Grieger Miklós képviselő volt „A jó pap is orvos, a lelket gyógyítja Istenigével! A Kokas Lajos féle orvosok pedig egy kissé papok is, mert a beteg szervezetbe nemcsak a kórokozó csirákat kutatja, hanem az ég örökségét is: a Mindenható leheletét. És Kokas Lajos is tudott maradni materiális foglalkozásában is hívő lélek.” Nagyon meghatott mikor Lajos kiskertjében felhívja figyelmemet a templomból jól odahangzó templomi énekre, mintha könnyezve mondta volna, az énekkel száll föl az ő fohásza is az Ég felé.

174