Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 3. (Győr, 2007)
Tatai Zsuzsanna: A Mayer család iratai Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltárában
volt diáktársait, Mayer Oszkár pedig az elhunyt társaikról emlékezett meg, meleg baráti szavakkal. Kedden reggel az egyik paptársuk mondott misét, majd fölkeresték a főgimnázium jelenlegi igazgatóját, aki előtt Gévay-Wolff Lajos fejezte ki mindnyájuk nevében az akkor volt tanáraik és a Rend iránt való hálás szeretetüket és ragaszkodásukat, amire a főgimnázium igazgatója szívélyes szavakkal köszönte meg a megemlékezést és figyelmet....”'04 Ezen az összejövetelen állapodtak meg a diáktársak, hogy ezentúl évenként találkoznak. Hets Béla hadbíró, tábornok, egykori diáktárs Legközelebb, 1933. június 10-én látták újra egymást a „vén” diákok. Az eseménnyel kapcsolatban a meghívólevél és egy levelezőlap maradt fenn az egykori titkár irattárában. A rendezvény fő szervezője, Gévay Wolff Lajos a következőképp tájékoztatta Mayer Oszkárt: „Múlt évi érettségi találkozónkon abban állapodtunk meg, hogy ezentúl évenkint összejövünk egyik júniusi estén Győrött és engem biztatok meg az összejövetel egybehívásával. Ezen megbízásnak megfelelve felkérlek, hogy az ez évi találkozóra f. é. junius 10.-én szombaton este 8 órakor Győrött a Fehérhajó szállodában megjelenni szives legyél...105 Az összejövetelen tizenhárom fő vett részt, tizenöten maradtak távol és tizennégy diáktársuk már nem élt. A legközelebbi találkozóra Budapesten, az Országos Kaszinó félemeleti különtermében került sor 1934. június 27-én. Az eseményre készítette el Hets Béla egykori diáktárs, Mayer Oszkár feljegyzéseinek felhasználásával az összes osztálytárs nevét, lakóhelyét, foglalkozását, a találkozókon való részvételt is tartalmazó kimutatást, melyből minden osztálytársának juttatott. Mayer Oszkár a rendezvényen nem vett részt, ezért a megjelent tizenkét osztálytárs a következő levelezőlapot küldte neki: „Őszintén sajnáltuk, hogy nem voltál köztünk, reméljük, hogy a jövő évi találkozón nem fogsz hiányozni.”106 Az összejövetelen részt vett Rauschburg Gusztáv budapesti könyvkiadó és könyvkereskedő cégtulajdonos, ki 3-6 osztályokba járt a diáktársakkal, de mindvégig baráti szeretettel ragaszkodott hozzájuk.107 49