Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 3. (Győr, 2007)
Dancsecz Mónika: Felvidéki magyar menekültek és áttelepültek Győr-Moson megyében
1 .„Nagyon beteg voltam!” Készült Farkas Istvánná, Tercsi néni volt gútori, ma rajkai lakos visszaemlékezése alapján. Nagyon beteg volt aznap, amikor Gátőrről menekültek az emberek. Az orvos szigorúan megtiltotta neki, hogy felkeljen; ezért úgy döntöttek, hogy a kislányával Gútoron marad, a férje és a fia pedig megszöknek. Férje csónakkal szállította az embereket a Duna csehszlovák szakaszáról a magyar szakaszra, fiát pedig átvitték a túloldalra. Nem is gondolt mindaddig a menekülésre, amíg a sógornője azt nem mondta neki: Ne maradj, mert a beteg szemetieket is vitték!”. Ezek után felöltözött és a babakocsival indult el a Duna part felé. Elmondása szerint nagyon nehezen ért ki a folyóhoz, hiszen betegen és gyengén nem volt könnyű tolni a kocsit a köves úton. Végül szerencsésen leért a folyóhoz, majd beszállt egy olyan ladikba, ahol három nő, három babakocsi és három apró gyermek ült. Két férfi evezett, egy pedig ráhúzott. Kislánya, mint afféle kétéves gyermek nagyon izgett-mozgott, nem akart nyugodni. Ekkor a visszaemlékező levette kabátját, és ráterítette a picire. Ez biztosan nem tett jót neki, hiszen amúgy is beteg volt. Amikor átértek a folyó magyarországi szakaszára, a szlovák katonák a túloldalról lőni kezdtek.. Gyorsan lehasaltak a földre, a golyók pedig a fejük felett suhantak el. Megszólalni a félelemtől nem tudtak, az ijedtségtől a sógornője ajka úgy reszketett, hogy egy hang sem jött ki a száján, csak a fogai koccantak össze. A visszaemlékező elmondta, hogy szerinte senkit nem akartak lelőni a szlovák katonák, csupán a levegőbe lövöldöztek. A szerencsés menekülés után két-három napig Gútor-szigeten egy rokonnál húzták meg magukat: istállóban, illetve pajtában aludtak. Majd Rajkára költöztek egy nedves szobába, amelynek karácsony éjjelén kidőlt az egyik fala. Két évig laktak ott, majd egy másik lakásba költöztek. A férje a befagyott Duna jegén visszament Csehszlovákiába élelemért, de letartóztatták. Kiszabadulása után a teheneiért evezett át 1947 tavaszán vagy nyarán, a sógora kíséretében. A túloldalon laktak még a szülők és megbeszélték velük, hogy a papa úgy tesz mintha legeltetné a jószágokat. Ki is hajtotta a négy tehenet, viszont csak kettővel tért vissza. A másik kettőt átúsztatták a Duna magyar oldalára, de csak az egyik tehenet tartották meg. Miért adták el abban az ínséges időben a jószágot? A visszaemlékező nagyon beteg volt, az állapota a szökés közben még jobban leromlott. Orvoshoz nem tudtak fordulni, mert nem volt pénzük. Ezért úgy döntöttek, eladják az egyik tehenet, és az árából fizetik majd ki a kezelést. A visszaemlékező fia mesélte el, hogy - bár kisfiú volt még - emlékszik arra, amikor a szemetieket vitték Somorjára Gútoron keresztül. Régi katonai teherautókon szállították az embereket, akik ordítoztak és hangosan kiabáltak nekik: „- Meneküljetek! Ti következtek!”. Emlékeiben még az is él, amikor Rajkára kerültek. Elmesélte, hogy karácsonykor ledőltek a szoba falai, valamint nevetve mondott el egy másik történetet. Minden nap ebédet főztek a „Flinta” nevezetű vendéglőnél, és ő is vitte a kis „sajkáját”, amibe az ételt merték. Egyszer olyan szerencsétlenül fogta meg a tálat, hogy az beleesett a nagy kondérba. Szégyellte a történeteket, de végül jól járt: kiemelték a „sajkát”, és benne volt a leves sűrűje. 161
