Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
VII. rész. 1941, kitört a szovjet elleni háború!
Minden tiszt bent volt a laktanyában. Eltelt a vasárnap, a hétfő, a tisztektől semmit sem tudtunk meg. Igaz ők sem kaptak semmilyen különösebb parancsot. Kedden, ez már június 26-án volt, délben bemondta a rádió, hogy orosz gépek bombázták Kassát. A legnagyobb bomba csak tíz kiló volt és különösebb károkat nem okozott. Egy hetvenéves öregasszony halt meg. Aztán mentek köztünk a találgatások, hogy nem is orosz gépek voltak, hanem német gépek. Valahogyan kiszivárgott, hogy a kassai reptér parancsnoka jelentette, hogy az ő megfigyelésük szerint német gépek voltak és Románia felé húztak el. A honvédségvezérkari főnöke, Werth Henrik a jelentés után azt mondta a reptér parancsnokának, hogy jobb lesz ezt a kérdést nem feszegetni. Minden erejüket latba vetették, hogy Magyarország a németek oldalán belépjen a háborúba. Ebbe maga Horthy is beleegyezett. Előbb 1941 márciusában, amikor a szovjetek visszaadták a 48-as honvédzászlókat, az ország lakossága az oroszokkal szemben nagy szimpátiát mutatott. A szovjetek figyelmeztették a magyar kormányt, hogy maradjon távol a háborútól. Erre június 27-én, pénteken Bárdossy László a parlament jóváhagyása nélkül hadat üzent Szovjetuniónak. Rögtön mozgósították a gyorshadtestet Dálnoki Veress Lajos vezérezredes parancsnoksága alatt, meg a második és harmadik lovashadosztályt, a harmadik huszárezredet, amelyek akkor Munkácson és Nagyváradon állomásoztak. A Nyíregyházánál állomásozó negyedik huszárezredet, Pripjaty-mocsaraknál, Baranovicsi térségében vetették be és egészen a Donyec folyóig mentek előre. Akkor váltották le őket, mikor mi szeptemberben kimentünk. Berdicsevben találkoztunk velük, amikor jöttek haza. Kivitték még a gyorsan mozgó tüzéreket, a gépkocsizó gyalogságot, páncélosokat és a repülősöket. De voltak kint műszaki alakulatok, hiszen Kijevnél, a Dnyeperen, magyar 101-es és a 102-es hidászok meg az utászok építették meg a világháború leghosszabb rögtönzött hídját. Még nem volt teljesen tél, amikor mi novemberben átkeltünk rajta. Mi meg csináltuk a munkánkat, a 19-esek leszereltek és vártuk az újoncokat, az 1920-be- lieket. De nagyon vártuk a szeptember 20-át, és mert nekünk akkor járt volna le a három év. Szeptember 20-án este felolvasták azoknak a névsorát, akiknek a tényleges katonai szolgálata letelt. Közölték, hogy a további parancsig vissza vagyunk tartva, de a mai naptól kezdve tartalékos állományba vagyunk helyezve. Még egy hét sem telt el, szeptember 26-áról, 27-ére virradó hajnali fél 3-kor riadót fújtak. Mindenki káromkodott, hogy mi a mennykő van már megint. Még jóformán fel sem öltöztünk, jött a napos: mozgósítás. A folyosón sorakoztunk. Nem gondoltuk akkor, hogy ez volt az utolsó éjszaka ebben a szobában. Hármas oszlopba fejlődtünk, mert másképp nem fértünk el. De akkor már az S.A.S. behívókat is kiküldték. Gyorsan ment minden. Kis idő múlva jött az osztályparancsnok, vitéz nemes Szabadhegyi István alezredes, Várkonyi Tibor százados, Pál Antal főhadnagy, meg az összes szakaszparancsnok és tiszthelyettes. Az alezredes röviden ismertette a helyzetet, elmondta, hogy osztályunknak egy századot ki kell küldeni a keleti harctérre, mint rendfenntartó alakulatot. Mikor az alezredes befejezte, Várkonyi Tibor százados felolvasta a névsort. Először Pál Antal főhadnagy századparancsnok és helyettesének Toszt Barna József főhadnagynak a nevét olvasta. Nem is ismertük, később tudtuk meg, hogy Horthy szárnysegédjének az öccse. Röviden úgy jellemezhetném, hogy nagyon karakán, intelligens és bátor, bajtársias ember volt. Mindenki tisztelte. Gyűlölte a németeket, de az oroszokat sem szerette. Csak az angolok és a franciák voltak nemzetek a szemében. 1908-ban 74
