Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
VII. rész. 1941, kitört a szovjet elleni háború!
Szóltam a Scheider Palinak és el is volt intézve minden. Akkor még magáztuk egymást Pázmány Péterrel. A tegeződés csak jóval később kezdődött, amikor a becsület mezején kellett bemutatkozni egymásnak, de az egész szakasznak. Annak dacára, hogy az újoncok két hónappal később vonultak be, a karpaszományosok - ugyanúgy, mint máskor - januárba elmentek Sopronba, tartalékos tiszti tanfolyamra. Csak szeptemberben jöttek vissza, a csapattesthez. Karácsonykor az újoncok is hazamehettek 8 nap szabadságra. Én a Benzinger Lacinak elintéztem, hogy velem együtt, az első csapattal jöhetett haza. Szereztem neki egy igen stramm kimenő ruhát, meg mentét is. Úgyhogy, akik elmentek mellettünk, azok mind megnéztek bennünket. Másnap mikor mentünk jelentkezni az árkász laktanyába, az őr láttunkra Fegyverbe! kiáltott. Gondolom, hogy újonc volt, mert mikor odamentünk, mondtam a laktanyás tiszthelyettesnek: köszönöm, de szakaszvezetőnek és honvédnek nem jár: Fegyverbe! Erre a szakaszvezető begorombult, azt mondta az őrnek:- Marha! Nem látta, hogy nem tisztek? Olyan kabátjuk van, mint a százados úrnak. - felelte az őr. Másik alkalommal, amikor szintén szabadságra mentem, este értem haza. A Magyar utcán jártam, mellettem egy idősebb és egy fiatalabb hölgy mentek, egymásba karolva. Mikor elkerültek, azt mondta az idősebbik hölgy:- Állj meg egy kicsit! Olyan régen láttam már huszárt, milyen fess, stramm gyerek. Tőlünk, Óvárról már tíz éve nem vittek senkit a huszárokhoz, én voltam az első. Mikor a szabadságosok mind visszajöttek, teljes ütemben megkezdődött a kiképzés, a tisztes iskolásokat is kiválogatták. Nagy hajtás volt az újoncoknak, de nekünk is, a kiképzőknek. Áprilisban megint volt nálunk mozgósítás, akkor nagyon kevés tartalékost hoztak be. A három huszárszázadból állítottak ki egy menetszázadot és azt küldték Délvidékre, a Baranyai-háromszögbe. Tőlünk a mi szakaszunk, meg a Rátonyi Gyuri szakasza ment. A többi huszár a másik két századból verbuválódott. Most Berczeli Imre és Hídvégi tanár úr nem jött velünk, mert mire bevonultak, mi már elmentünk. Április 4-én indultunk, reggel hét órakor vagoníroztunk. Századparancsnokunk, Lamos László százados, helyettese, Pál Antal főhadnagy volt. Délután 2 órakor értünk Drávaszabolcsra és mindjárt ki is vagoníroztunk. Az ebédet még az úton megkaptuk, meg is zaboltuk a lovakat. Lóra ültünk és megindultunk, a határon át, biztosított menetben. Aznap elértünk Szentlászlóig, ott volt egy gazdaság, annak a méneséből másnap bevagoníroztunk 16 csikót. Én azokat hazavittem a laktanyába, ezzel a délvidéki bevonulásomat be is fejeztem. A század egészen a Dráváig ment előre. Elmondásuk szerint kétszer ütköztek meg a csetni- kekkel, de senkinek sem történt semmi baja. Tíz nap múlva a század is megjött. Hídvégi tanár úr, és Berczeli Imre is leszerelt. Nálunk is változás történt, Himódi alezredes helyett vitéz nemes, Hinároslaki Bercsényi László őrnagy lett a parancsnokunk. Lamos László századost előléptették és áthelyezték Kisbérre, a méneskari huszárokhoz. Utódja Várkonyi Tibor százados lett. 1941 május derekán gróf Esterházy Pál - aki 1940-ben a hatodik századdal ment Erdélybe - meghívta a tényleges huszárokat és tiszteket vendégségbe teljes 10 napra. Esterházy őrnagyi rangban volt, de a hadászathoz nem sokat értett, inkább a művészethez. Mindig azt mondtam a szakaszparancsnokunknak, úgy is tudjátok, hogy mit kell csinálni, csináljátok. Csak akkor hívta össze a parancsnokokat, mikor valamilyen felsőbb utasítást vagy parancsot kellett közölni. Lóháton mentünk Bakonyrédére, az Ördög réten 70