Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)

VII. rész. 1941, kitört a szovjet elleni háború!

Szóltam a Scheider Palinak és el is volt intézve minden. Akkor még magáztuk egymást Pázmány Péterrel. A tegeződés csak jóval később kezdődött, amikor a becsület mezején kellett bemutatkozni egymásnak, de az egész szakasznak. Annak dacára, hogy az újoncok két hónappal később vonultak be, a karpaszományosok - ugyanúgy, mint máskor - januárba elmentek Sop­ronba, tartalékos tiszti tanfolyamra. Csak szeptemberben jöttek vissza, a csapattesthez. Kará­csonykor az újoncok is hazamehettek 8 nap szabadságra. Én a Benzinger Lacinak elintéztem, hogy velem együtt, az első csapattal jöhetett haza. Szereztem neki egy igen stramm kimenő ruhát, meg mentét is. Úgyhogy, akik elmentek mel­lettünk, azok mind megnéztek bennünket. Másnap mikor mentünk jelentkezni az árkász lak­tanyába, az őr láttunkra Fegyverbe! kiáltott. Gondolom, hogy újonc volt, mert mikor odamen­tünk, mondtam a laktanyás tiszthelyettesnek: köszönöm, de szakaszvezetőnek és honvédnek nem jár: Fegyverbe! Erre a szakaszvezető begorombult, azt mondta az őrnek:- Marha! Nem látta, hogy nem tisztek? Olyan kabátjuk van, mint a százados úrnak. - felelte az őr. Másik alkalommal, amikor szintén szabadságra mentem, este értem haza. A Magyar utcán jártam, mellettem egy idősebb és egy fiatalabb hölgy mentek, egymásba karolva. Mikor elkerül­tek, azt mondta az idősebbik hölgy:- Állj meg egy kicsit! Olyan régen láttam már huszárt, milyen fess, stramm gyerek. Tőlünk, Óvárról már tíz éve nem vittek senkit a huszárokhoz, én voltam az első. Mikor a szabadságosok mind visszajöttek, teljes ütemben megkezdődött a kiképzés, a tisz­tes iskolásokat is kiválogatták. Nagy hajtás volt az újoncoknak, de nekünk is, a kiképzőknek. Áprilisban megint volt nálunk mozgósítás, akkor nagyon kevés tartalékost hoztak be. A három huszárszázadból állítottak ki egy menetszázadot és azt küldték Délvidékre, a Baranyai-három­szögbe. Tőlünk a mi szakaszunk, meg a Rátonyi Gyuri szakasza ment. A többi huszár a másik két századból verbuválódott. Most Berczeli Imre és Hídvégi tanár úr nem jött velünk, mert mire bevonultak, mi már elmentünk. Április 4-én indultunk, reggel hét órakor vagoníroztunk. Szá­zadparancsnokunk, Lamos László százados, helyettese, Pál Antal főhadnagy volt. Délután 2 óra­kor értünk Drávaszabolcsra és mindjárt ki is vagoníroztunk. Az ebédet még az úton megkaptuk, meg is zaboltuk a lovakat. Lóra ültünk és megindultunk, a határon át, biztosított menetben. Az­nap elértünk Szentlászlóig, ott volt egy gazdaság, annak a méneséből másnap bevagoníroztunk 16 csikót. Én azokat hazavittem a laktanyába, ezzel a délvidéki bevonulásomat be is fejeztem. A század egészen a Dráváig ment előre. Elmondásuk szerint kétszer ütköztek meg a csetni- kekkel, de senkinek sem történt semmi baja. Tíz nap múlva a század is megjött. Hídvégi tanár úr, és Berczeli Imre is leszerelt. Nálunk is változás történt, Himódi alezredes helyett vitéz nemes, Hinároslaki Bercsényi László őrnagy lett a parancsnokunk. Lamos László századost előléptették és áthelyezték Kisbérre, a méneskari huszárokhoz. Utódja Várkonyi Tibor százados lett. 1941 május derekán gróf Esterházy Pál - aki 1940-ben a hatodik századdal ment Erdélybe - meghívta a tényleges huszárokat és tiszteket vendégségbe teljes 10 napra. Esterházy őrnagyi rangban volt, de a hadászathoz nem sokat értett, inkább a művészethez. Mindig azt mondtam a szakaszparancsnokunknak, úgy is tudjátok, hogy mit kell csinálni, csináljátok. Csak akkor hívta össze a parancsnokokat, mikor valamilyen fel­sőbb utasítást vagy parancsot kellett közölni. Lóháton mentünk Bakonyrédére, az Ördög réten 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom