Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
V. rész. 1940. Erdély
- Akkor igyunk rá. Fogd meg és húzd meg! Én egy évvel idősebb katona vagyok, de te mégis rangidős vagy. Mert hát te cukszfürer vagy, nem? Meghúztam az üveget aztán átadtam neki. Közbe mi is bekapcsolódtunk a nótázásba, észre sem vettük, hogy a vonat elindult. Törökbálint után mindig kevesebben lettünk. Komáromban Polák Feri is leszállt, aztán Ácsig egyedül üldögéltem, míg mellém szegődött egy tüzér bajtárs, aki Dunacsúnyba utazott, ami most a szlovákoké. Komáromtól már hamar hazaértem. Volt nagy öröm mikor beléptem, anyám mindjárt azt kérdezte, hogy mit készítsen vacsorára. Mondtam neki, ha nem röstell vele vesződni, hát legyen mákos tészta vacsorára, mert ott ahol voltunk, kifőtt tészta igen ritkán volt. Mindig egytálétel hús meg hús, mert azt volt a legkönnyebb elkészíteni. Akkor este vacsora után nem mentem sehova, otthon maradtam beszélgetni. Másnap délelőtt keresztapám átjött, egy utcában laktunk. Mindjárt azzal kezdte a mondókáját, hogy a Pista fia is bevonult és most itt az aratás, nem tudja, hogy hogyan lesz.- Meddig leszel itthon?- Huszonegy napig, de kettő már letelt az úton. Kettő vissza az már négy nap, így maradt 17 napom.- Elfogadnád az aratást? - kérdezte.- Elfogadom, de oda kell marokszedő, meg kötöző is.- Ott lesz majd a leányom, a Janka meg a Rizinger Miska bácsi. Megfelel? - kérdezte.- Igen, megfelel. - válaszoltam. Tetszett, mert csinos leány volt a Janka, igaz egy-két évvel idősebb volt, mint én, de az nem számított. Még ügyes is volt, gondoltam tizenkét napot elleszek vele. Kilenc katasztrális hold aratni való volt. Kérdeztem keresztapámat:- Hol van az aratni való? - bár ismertem a földjeit.- Nem messze a két Lajta között, meg a Pozsonyi úton. - mondta. A rozst már lehet vágni.- Rendben. Holnapután kezdünk - mondtam neki. Ki is mentünk. Egy katasztrális volt a rozs, de azt este nyolc órára teljesen rendbe tettük. A következő nap már másik dűlőbe mentünk. Én vágtam, ahogy lehetett, a gabona jó volt. Ha a Janka lemaradt, letettem a kaszát és segítettem markot szedni, és mindjárt be is kötöttem. Két nappal előbb végeztünk, mint ahogy nekem vissza kellett mennem. Amikor végeztünk, keresztapám örült, hogy meglett az aratás. A fizetséget már az anyám kapta meg, jólesett nekik, mert három és fél mázsa búzát kaptak. Otthon volt még a húgom meg az öcsém, nem lehetett az időt elfecsérelni. Keresztanyám készített egy hatalmas csomagot az útra. Húsz pengőt is átadott nekem, de azt is otthon hagytam, mert otthon jobban kellett. Különben, én soha nem kértem otthonról egy fillért sem. Ebéd után indultam vissza, mert este nyolc órakor indult a szabadságos vonat Pestről. Pesten csak a dunántúliak, meg a Pestmegyeiek gyülekeztek. Este nyolc órakor elindult a vonat, másfél nap múlva ismét Taracözön voltunk. Közben Técsőn történt valami, ez a város határállomás, de a román szerelvény is itt ment át. A katonavonatok ablakait el kellett takarni, hogy ne lássák, hogy katonavonat. Amikor odaértünk, egy román szerelvény is volt az állomáson. A vagonajtóban állt egy román tiszt, a mi szerelvényünkről leugrott egy tüzér tizedes és irtó nagy pofont lehúzott a román tisztnek, úgy, hogy a tányérsapkája a vagon alá repült. Azt mondta neki a tizedes: 52
