Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
XIV. rész. Újra a fronton
és ki a parancsnokotok?- Erődi Harag Tamás százados - mondta a tizedes.- Na végre, hogy megvannak, akiket keresek! Már majdnem egy hete!- Honnét jöttek?- A Beszkidekből - feleltem a tizedesnek.- Hát az bizony elég messze van ide. Adok kísérőt, aki bevezeti magukat a százados úrhoz. Maga a százados jött ki üdvözölni bennünket. Jelentkeztem nála:- Százados úr, Weisz Ferenc őrmester, üzenetet hoztam Nagy Kálmán százados úrtól! - és átadtam a levelet.- Na gyertek be gyorsan! A szolgálatvezetőnek parancsot adott, hogy a lovainkat rendesen lássák el, minket pedig a százados bevitt az épületbe, bementünk az egyik szobába, úgy láttam, hogy a század iroda volt. Bent voltak a beosztott tisztek, és gondolom, hogy valami hadi tanácskozás volt. A százados bemutatott bennünket a tiszteknek, hogy honnét jöttünk és kik vagyunk. Különben senkit sem ismertem közülük. A százados megkínált mindenkit egy konyakkal, azután felolvasta a levelet, amit hoztam. Az egész századnak szólt a levél, ugyan volt egy része, amit nem olvasott hangosan, mert az kizárólag neki szólt. Nekem is el kellett mondanom, hogy az osztály merre, milyen körülmények között van. Vannak-e veszteségeink, meg, hogy én hogyan kerültem a csapattesthez, mert ő engem nem ismer. Elmondtam, hogyan kerültem az osztályhoz, beszélgetés közben a százados is elmondta, hogy Kolomijánál beosztották őket valami német alakulathoz, azóta a németekkel vannak. A beszélgetés végén kiderült, hogy a frontvonal, alig két kilométerre van a falutól. A századnak a fele akkor is a vonalban volt, a másik fele pedig bent a faluban. 24 óránként váltották egymást. Délig beszélgettünk, ebéd után a százados bemutatott bennünket a századnak. Elmondta, hogy honnét jöttünk, és hogy milyen viszontagságos körülmények között értünk ide, megdicsért bennünket. Ezután kértem a századost, hogy hadd menjünk vissza. Azt mondta, ő még a válaszlevelet nem írta meg, és hogy november vége van, gyorsan sötétedik, úgysem tudunk messze menni, egy éjjel maradjunk ott, és másnap mehetünk vissza. Szegény Major Pisti igencsak feszélyezve érezte magát a tisztek között, pedig csak három zászlós, egy hadnagy, egy főhadnagy, a századparancsnok helyettese, meg maga Erődi Harag Tamás százados volt a helyiségben. Nekem ugyan könnyebben ment, mert én többet voltam a tisztek között, de Major Pisti bizony csak ült, nem tudott szólni egy szót sem. Mert meg kell mondani őszintén hat elemivel ebbe a társalgásba nem nagyon lehetett bekapcsolódni. Még nekem is éppen elég volt, mert volt, ami az én műveltségemet is meghaladta a beszélgetés közben. Olyankor hallgattam én is. Este kaptunk megfelelő szállást, a természeti és front viszonyoknak megfelelően. Eltelt az éjszaka, különben jót pihentünk, nekünk nem kellett szolgálatot adni, a százados parancsára bőségesen elláttak bennünket mindennel. Reggel úgy nyolc óra tájban megkaptuk a válaszlevelet, elbúcsúztunk, mindenki ott volt, szerencsés megérkezést és hazatérést kívántak. Mit kívánhatott mást a harcoló katona a fronton, mint szerencsés hazatérést. Ami nekem pontosan hét év múlva teljesedett be. A búcsúzkodás után lóra ültünk, és elindultunk vissza. Csúnya novemberi hideg, ködös idő volt. A sors iróniája, hogy soha többet nem találkoztunk velük, még a hadifogságban sem. Fogalmam sincs mi lett ennek a huszárszázadnak a sorsa. Visszafelé már nem volt olyan viszontag220
