Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
XII. rész - Partizán vadászat a Jelinói erdőben
- Szakaszvezető látja azokat a lovasokat?- Igen, látom őrnagy úr.- Lövessen oda!- De őrnagy úr kérem, azok nem felénk tartanak, meg nem is lőnek!- Ne magyarázzon, teljesítse a parancsot! Kiadtam a parancsot a golyószórósnak, egy fiatal, 19 éves tatabányai bányászgyereknek. Ő meghúzta a golyószóró ravaszát. A kozákok villámgyorsan leszálltak, igyekeztek biztonságba helyezni a lovaikat, pontosan úgy, ahogy mi szoktuk. És már szólt is a Maxim géppuska, meg a golyószóró. Nálunk is mindenki elfoglalta a tüzelőállást. Nekünk csak két golyószórónk volt, és odaát az orosz lovasságnak megszólalt az aknavetője. Az első gránát egy kicsit hosszú volt, a második már a házat találta telibe és kigyulladt, a harmadik meg pont a tüzelőállásba esett, és Török Pisti meg a két lőszeres ott henteregtek vérben. Az őrnagy és Hetesi hadnagy lóra ültek és elvágtáztak a faluba. Mi meg ott maradtunk. Mikor az őrnagyék elmentek, rögtön kiadtam a parancsot:- Tüzet szüntess! Az oroszok még vagy négy aknát átrepítettek, meg a géppuskából leadtak néhány rövid sorozatot, és úgy vettük észre, hogy elmentek. A három sebesültet becipeltük a ház közelébe, ahogy tudtuk, bekötöztük őket. A két ruszin gyereket még valahogy elláttuk, de szegény Török Pistára, az egész raj sebkötöző csomagját rákötöttük, mert tele volt szilánkokkal. Kötözés után beküldtem 4-4 emberrel a faluba, ahol a század volt. Közben az élelmezés is egyre jobban romlott. Először hárman kaptunk egy kiló kenyeret, a vaj is két-három dekára redukálódott. Nyolcvan dekás konzervet először 10 főnek, aztán 12-nek majd 14-nek, a végén 16-nak adtak. Szabályosan koplaltunk, szerezni sem tudtunk semmit, azt a keveset, amit este kihoztak, egyből megette mindenki, aztán másnap estéig megint semmi. Először nem zúgolódott senki, de a harmadik, negyedik napon már kezdtek az emberek lázongani, mert ugyanakkor a tiszteknek fel volt állítva a tisztikonyha. Egyik nap Péntek Jóska őrvezető ment be a századhoz vételezni, most is másodmagával. Mikor visszajöttek, ledobták a sátorlapot mind a ketten:- Itt az egész napi élelem! A mai naptól már heten kapunk egy kenyeret! A tisztek pedig névnapokat tartanak a legénységéből! Különben neked nem hoztunk, azt mondta a Balasai, a főszakács - nekem újoncom volt,- hogy majd te megkapod a vacsorádat, ha bemész érte!- Rendben van! Akkor osszátok el, én pedig bemegyek, mert én lettem a telepügyeletes tiszthelyettes. Mikor beértem a századhoz, jelentkeztem Nárai hadnagynál, mert ő volt a telepügyeletes tiszt.- Keressen magának helyet valahol itt a telephelyen, és minden két órában ellenőrizni kell az őrséget! Mindjárt megmondta a jelszót, meg a jelhangot. Ez nagyon fontos volt, mert hamar kilyukasztották az ember bőrét, ha nem tudta a jelszót. Főleg, ha olyan volt az őr, aki nem sokat tétovázott, hamar odaeresztett egy sorozatot. Közben odamentem a konyhához, szóltam a Ba- lasainak- Most már adhatsz valami vacsora félét! 194
