Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
XII. rész - Egyesülés a 46. ezreddel március elsején
mellé, hogy egy kicsit védve legyenek a széltől.- Rendben van menjenek vissza és szervezzék meg a védelmet! Elszállásolni szigorúan tilos, mert a helyzet komoly! Bármilyen támadás érheti a századot! Reggel pedig jelentést kérek, hogy az éjszaka mi történt! És miért nem a hadnagy úr jött jelentkezni?- A hadnagy úrnak nem volt kedve, mert nagy a hó és fúj a szél - jelentettem az őrnagy úrnak.- Hogy-hogy? Hát nekünk nem fúj a szél?- De fúj őrnagy úr!- Nahát! Mondja meg a hadnagy úrnak, hogy máskor tőle kérek jelentést!- Igenis, őrnagy úr!- Elmehetnek! - adta ki a parancsot az őrnagy. Megint vissza gubancoltunk abban a nagy hóban. Hideg volt, de nem fáztunk, mert kimelegedtünk a hótaposásban. Nagy nehezen visszaértünk a falu végére, eltelt majdnem két óra.- Hol voltak ilyen soká? - kérdezte a hadnagy, de ugyanezt kérdezték az emberek is. Nem nagyon örültek, mikor megmondtam, hogy beszállásolni nem szabad. Ahogy a faluba, Hutor Mihajlovszki felől beértünk, jobbra voltak a kolhoz istállók. Közel voltak az úthoz, körülbelül 100-150 méterre. Közben Bors őrvezetőnek parancsot adtam, hogy nézze meg az istállót és az épületeket is, nehogy valami meglepetés érjen bennünket. Addig a hadnagy meg én elmentünk a terepet szemrevételezni és a védelmet megszervezni. Két golyószórót állítottunk tüzelőállásba. Az egyiket közvetlenül a falu végére, az egyik ház sarkához, a másikat pedig a kolhoz istálló sarkánál úgy, hogy az utat Hutor Mihajlovszki felől jól tudja keresztezni. Közben Bors őrvezető is megjött, és jelentette, hogy az épületek teljesen üresek. Az épületekből az állatokat valószínűleg elhajtották, a front ideérkezte előtt, mert a németek vittek mindent, amit lehetett. Embert sem találtak sehol. Az úthoz közeli istállóban volt széna is bőven.- A lovaink is elfértek?- Mindkét golyószóró mellett 2-2 ember maradt, a többi a lovakat kötötte be az istállóba. Mindenki örült az intézkedésnek. Kiadtam a parancsot:- Lenyergelni szigorúan tilos! Csak a hevedereket lehet megengedni! Már éjfél is elmúlt. Az istállóban elmondtam a szakasznak, hogy kivétel nélkül mindenkinek ki kell állni őrségbe, nem számít, hogy kinek milyen rendfokozata, és beosztása van, a háborúban nem lehet mindent a közlegényre hárítani. A rajparancsnokok meg a hadnagy rögtön felháborodtak:- Mit gondolok, hogy ők is kiállnak őrszemnek! Ez tekintélycsorbítás! Mondtam, reggelig elosztjuk az időt egyformán, négy-négy fő, és ezt mindenki kibírja, még a hadnagy úr is. Erre a hadnagy felháborodott, hogy ő tiszt létére nem fog kiállni. Rendben van, akkor pedig mindenki megfogja a lova hajtószárát, és kimegyünk a falu végére az útra. Úgyis az a parancs, hogy beszállásolni szigorúan tilos. Ha a század kibírja az úton ebben a hóviharban az őrnagy úrral és a főhadnagy úrraí, akkor mi is kibírjuk. A Don mellett napokat és éjjeleket töltöttünk el a szabad ég alatt, mégis kibírtuk. Valamelyik azt mondta, de sokan ott is maradtak. De ő akkor sem fog kiállni. Mondtam a hadnagynak:- Ilyen esetben nem számít, hogy tiszt vagy közlegény valaki, az emberség számít. Ne gon168
