Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
XI. rész. A harcok sűrűjében
méterről méterre tudtunk előre menni. Közben Bors őrvezető is megjött a rajával és hátulról támadta az oroszt. Egyszer csak azt vettük észre, hogy mind jobban gyengül az oroszok tüzelése. Délután háromkor sikerült a gyalogszázaddal találkozni. Már oda jutottak, hogy sűndisznó állást vesznek fel, és elhatározták, hogy nem adják meg magukat. Török tizedes és Bors őrvezető raja emberfeletti küzdelmet vívtak a túlerővel. Már majdnem teljesen áttörtük a gyűrűt, négy halottunk lett, de mire teljesen felszabadult a gyűrű, bizony hét fővel lettünk kevesebben. Már délután volt, mikor egyesültünk a gyalogsággal. Azt az örömöt, mikor megláttak bennünket, azt nem lehet elmondani. Mikor a főhadnagynak jelentettem, hogy a huszárszakasz megérkezett, azt kérdezte:- Hol a francban voltak ilyen soká? De aztán visszavonta a szavát, ő is azt mondta, amit a katonái:- Csakhogy megjöttek! A főhadnagy három sebesüléssel vezette a századot, sapka, meg sisak nélkül, mert a feje be volt pólyáivá. Még sötétedés előtt kivertük az oroszt Lukasevkáról, meg Pigarjevkáról. Október 6-án összeszedtük a halottakat, sebesülteket, csak október 8-án bővítettük megint a Hutor Mi- hajlovszkii temetőt. Győrit Bengyel főhadnagy nem gyógyult meg, november másodikán hősi halált halt. Október 12-én az első huszárezredtől önként kijött hozzánk Vitéz Csatári Tibor őrmester. Már említettem, hogy az első lovashadosztály nem vett részt az oroszországi hadműveletben, mert ezt a hadosztályt kizárólag honi védelemre tartották, és csak akkor mozgósították őket, amikor a front elérte a történelmi magyar határt. Ennek az őrmesternek már az első megjelenése sem volt megnyerő. Kamgarn ruhába tartalék öltönnyel, extra köpennyel, és magas kérgű lovagló csizmában érkezett. Mondtuk is, hogy ennek fogalma sincs háborúból, úgy jött ki, mintha parádéra készült volna. Nem tudtuk elgondolni ki fia-borja, mert rettentő nagyképű volt. Mindenkivel fennhéjázva beszélt. A századtörzsbe kapott beosztást. Azért jött ki önként, mert érdemeket akart szerezni. Úgy sétálgatott a századkörletben, mint a páva. Hamarosan elérkezett november másodika, mikor tanúbizonyságot tehetett a hadtudományból. Éjjel három órakor volt riadó. Azt a parancsot kaptuk, hogy a lovakat meg kell etetni és mindenki vételezzen fel egész napi hideg élelmet meg lőszert, amennyit csak elbír. Akkor már sejtettük, hogy aznap nehezen kerülünk vissza. Féldeci rumot, meg fél tábla csokoládét is osztottak. Sarkadi Pisti tizedes 1941-ben mint közlegény jött ki a frontra. Hortobágyi csikósgyerek volt, bátorságával, leleményességével vitézségi érmet is szerzett és rajparancsnoki beosztást kapott Pázmány Péter szakaszában. Nagyon kellemes fiú volt, mindenki szerette. Kivette a málhatáskából a tiszta új alsóneműt is, és azt mondta:- Kicserélem ingem, gatyám, ha az oroszok lehúzzák akkor legalább újat húzzanak le.- Pisti, ne fösd az ördögöt a falra! - mondtam neki.- Én pedig úgy érzem, hogy ide már nem jövök vissza. Erre összeverte a sarkantyút és kezdte énekelni: „Ide gyere rózsám, simulj ide hozzám, rám bízott a jóanyád.” Bejött a szállásra Pázmány Péter és azt mondta a rajparancsnokoknak, hogy a harmadik 154