Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IX. rész. 1942. január. Jelinói erdő
ketten vannak. Gondoltam magamban: No Ferkó, most légy okos! Tudtam, hogy csak pár lépés választ el egymástól bennünket. Szóljak nekik, ne szójak? Aztán mégis megszólaltam oroszul.- Ki van ott? Egy mázsás kő esett le a szívemről, mikor Nagy János megszólalt. O is öreg harcos volt, de ezen a napon a háborút befejezte. Halkan odaszólt:- Szaki bácsi, maga az?- Hogy kerültek ide? - kérdeztem.- Hát csak nem engedjük el egyedül - felelte Molnár őrvezető. Szívemből mondom, jólesett hallani. Én meg mondtam nekik:- Azt gondoltátok, hogy talán nem jövök vissza? Mindketten jóval idősebbek voltak, mint én. Nagy János 10 évvel, Molnár őrvezető 7 évvel. Egymás után óvatosan megindultunk abba az irányba, amerről a hangot hallottuk, de még nem tudtuk kivenni, hogy kik azok. Egyszer csak oroszul elhangzott egy erélyes hang:- Gyerünk előre! Nem szóltunk, de azt már megállapítottuk, hogy oroszok. Megpróbáltunk visszahúzódni, talán 30 métert mentünk, amikor a híd felől lódobogást hallottunk. Gyorsan elfeküdtünk a rozsban. Pont ott vágtáztak el mellettünk 1-2 méterre. Még a lélegzetünk is elállt. Megszámláltam, 75-en voltak. Egészen biztos, hogy a lovasok vagy utóvédek vagy oldalbiztosítok voltak. Mikor az oroszok elhúzódtak, mi lassan megindultunk a rozsban vissza a falu végére. Azért megörültek, hogy viszont látnak bennünket. Mondtam nekik:- Azért mondhatom, bátor emberek vagytok! Itt vannak a fiatalok és a két legidősebb mert utánam jönni. Nem szóltak egy szót sem, de észrevettem, hogy elszégyellték magukat. Volt közöttük tényleges katona is. Utána figyelmeztettem a rajt, hogy:- Éberen figyeljetek! Akkor már Strényer is felébredt.- A zászlóst felkeltsük ? - kérdezte.- Nem muszáj. Nem olyan veszélyes a helyzet. Az oroszok elvonultak kelet felé. Már kezdett világosodni. Örültünk a fénynek. Mire reggel lett, addigra az égbolt is kitisztult. Gondoltam magamban, most már én is lepihenhetek egy kicsit. Bementem a legszélső házba. Vittem be magammal egy kender kóró kévét, és arra csak úgy ruhástul, köpennyel együtt lefeküdtem. Fejemet beletettem a sisakba, és hamar el is aludtam, szóltam az őrnek, ha valamit észlelnek, rögtön keltsenek. Strényer valahol a vonal végen tartózkodott, mert még nem jött vissza. Alig aludtam 3/4-ed órát, amikor zörgette az ablakot az őrszem.- Mi van? - kérdeztem.- Jönnek a németek!- Nem baj. Hadd jöjjenek! - feleltem neki. Aztán tovább aludtam, különben a raj is elszenderült ott a házban, csak az őr volt ébren. Kis idő múlva megint zörgetett.- Gyere ki! Mert marha sokan vannak - mondta az őr. Hamar felugrottam és rohantam ki az utcára. Akkor látom, hogy jönnek az oroszok, de olyan sokan, mint a tehéncsorda. Nem volt gondolkodási idő, ott volt tüzelőállásban a golyószó131
