Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IX. rész. 1942. január. Jelinói erdő
Egy hét gyalogmenet után megérkeztünk Krolevec városába. A város szélén volt a németek előretolt őrse, leállítottak bennünket. Egy SS-tizedes elkezdett vitatkozni Toszt főhadnaggyal, egy lövés és az SS-tizedes hanyatt vágódott a hó tetején. Megkérdeztem Toszt főhadnagytól miért lőtte le a németet. Csak annyit mondott: nem vette észre, hogy magyar tiszt vagyok. Aztán a század ment a maga útján, mintha mi sem történt volna. Már sötétedni kezdett, amikor a város közepére értünk. Addigra már tele voltunk tetővel. A két főhadnagy elment jelentkezni és a további parancsot megérdeklődni. Valami középiskolai épületet kaptunk, ott szállásoltunk el. A tantermekben mindenhol szalma volt. Ezután a tetőtől a háború végéig már nem sikerült megszabadulni. Ebben az iskolában voltunk 1942. február 19-ig. Itt találkoztam Szitás Lalival, akivel a bevonulás előtt jó barátok voltunk. A komáromi 22. gyalogezredben szolgált. Sok nehéz napot éltünk át, míg ő meg nem sebesült. Február 20-án kaptuk a parancsot, hogy el kell menni Krolevectől 25 kilométerre keletre, egy erdőbe. Ott volt egy pár házból álló tanya, ahol a századunk alig fért el. Nagyon szigorú őrséget kellett tartani, mert az erdő csak kb. 2 kilométer széles volt, és azontúl már a senki földje kezdődött. Pár kilométerre két falu feküdt, az egyikben elég nagy kórház működött, ami orosz kézen volt. Ebből a faluból éjjelente orosz felderítők meg-meglátogattak bennünket. Az erdőben egész közel jöttek hozzánk, sokszor az őrszem alig vette észre őket. De pár napig nem történt semmi. Majd 1942. február 23-án kaptuk a parancsot, hogy Dubovicsi községet fel kell deríteni, Azt kellett megállapítani, hogy milyen erővel védik az oroszok, és milyen tűzfegyverekkel rendelkeznek. Két óra körül indultunk el a tanyáról Toszt főhadnagy parancsnoksága alatt 60 fővel. Pál Antal főhadnagy a század másik felével ottmaradt a tanyán. A települést Alexand- riának hívták. (Ukrajnában és Fehéroroszországban nagyon sok Alexandria volt.) Körülbelül három kilométerre beértünk egy faluba, átfésültük, de ellenséggel nem találkoztunk így tovább mentünk. Mikor már közel jártunk Dubovicsihez Toszt főhadnagy meglátta, hogy Bakos Ferinek ki van tömve a gelebe. Megkérdezte:- Mi van a hóköpenye alatt?- Lemezek. - felelte Bakos.- Milyen lemezek? Gramofonlemezek? A gramofont is elhozta?- Igen! - felelte Bakos.- Rendben van, nem történt semmi. Szépen visszaviszi a gramofont és a lemezeket, és el van intézve. Azután utánunk jön ezen az úton! De már kezdett szürkülni, a nap is jól lent járt. Bakos megfordult és megindult vágtában. A lemezjátszót visszaadta, de a lemezeket azt nem. Mire visszajött, sok idő telt el, de még nem sötétedett be egészen. Azután megindultunk Dubovicsi felé. Nem csak mi mentünk, hanem a 32-esek és a 46-osok is úgy, hogy három oldalról történt a felderítés. Sajnos a 32-eseknél az akció hősi halállal végződött, mert mind a két terepkutatót lelőtték. De akkor még csak el sem tudták hozni őket csak másnap, amikor már mindent elvettek tőlük, még a ruhát is. A falu kifli alakú volt, a lovakat hátrahagytuk a völgyben, mi pedig megindultunk gyalog. Puszter Matyi földim meg én mentünk elöl. Ahogy a peremvonalra felértünk, megálltunk egy pillanatra, hogy a terepet szemrevételezzük. Hóköpenyben voltunk. Ahogy távcsővel figyeltük a terepet, láttuk, hogy egy vastag fa mellől elvágtázott egy lovas a faluba. A Matyival elkezdtünk tüzelni, de nem nagy eredménnyel, mert a lovas beért a faluba. Abban a pillanatban a kiflinek mind a két vé110
