Losonczy Tóth Árpád: Egy boldog mennyasszony levelei. Meszlényi Terézia és Tanárky Auguszta levelezése - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 13/2008 (Győr, 2008)
A szövegközlésről
Meszlényi Teréz levelei éppen ennek a más magyar tájegységek lakói számára nehezen megemészhető, egyes szavaiban szinte megfejthetetlen, talányos jelentésű kisalföldi nyelvjárási területnek eg}' régebbi állapotát, a reformkori Győr megyei népnyelvet őrizték meg az utókor számára. A másfél évszázadnál is hosszabb időszak alatt természetesen a tájnyelv sem maradhatott változatlan. Az eltelt idő során részben a köznyelv változása, részben a környezet miatt a kisalföldi nyelvjárási területen is bomlásnak indult, illetve leegyszerűsödött a helyi népnyelv. A mai magyar nyelvjáráskutatás csak részben találta meg a nyelvjáráscsoport azon jellemzőit, amelyek a reformkor műkedvelő „nyelvésze" számára olyan sok váratlan meglepetést tartogattak, amikor „grammatizáló viszketegében" a rábaközi nyelvjárást olvasóinak bemutatta. Úgy érezzük, hogy nem lesz érdektelen a dunántúli nyelvjárás tudós búvárlói számára sem, ha megkíséreljük a magyar nép körében bálványozott Kossuth Lajos későbbi hitvese leveleinek közlésekor legalább részben helyreállítani Meszlényi Teréz sajátos hangulatot árasztó ízes-zamatos észak-dunántúli tájszólását. A helyi nyelvjárást tükrözik az e-é, é-í, o-ó, o-u váltakozást mutató szavak. A kisalföldi nyelvjárási terület, így Győr megye is, erősen ?-ző. A levélíró olyannyira gyakran él vele, hogy az // kötőszón kívül szinte alig használ é betűket, vagy legalábbis nehezen különböztethetőek meg egymástól az általa használt é és í betűk (pl. egísz, fírfiú, lípís, fílek, írdekes, színíszek, íszrevíteleit, ittlítekor stb.). Teréz általában úgy írja le az egyes szavakat, ahogyan kiejti. Egyes esetekben azonban teljesen lehetetlen betűhíven visszaadni tájnyelvi sajátosságait, mert számtalan eltérést, következetlenséget is föl lehet lelni írásmódjában. Mindenesetre nyelvjáráskutatóink megállapítása szerint ma is előfordulhatnak / ~ é átmeneti hangok, főként a zárt /-zés határsávjában, így a Kisalföld déli részén. 7 A mai tájnyelvben már nem mutatható ki, de a reformkorban még gyakori volt, hogy az é hosszú magánhangzó helyett a győriek az e-vel éltek. Ahogyan az egykorúak megfigyelték, „egyszer másszor a' magánhangzó a közönséges nyelvszokás ellen megékeztetik — levélírónk esetében ilyen hangtani sajátossággal nem találkoztunk - ... vag} 7 fölüle a' vonal elvettetik." 8 Ez utóbbira már számtalan példával szolgálhatunk a fiatal Meszlényi Teréz levelezésében (pl. mégis, térdelne, kérésemmel, ennélfogva, esmérem stb.). A magánhangzók fölcserélődése más betűpároknál is megfigyelhető nála, de sohasem a rövid magánhangzó rovására. Az á betű leveleiben többször változik a-tü, az a e-re (pl. játszik, fajdalom, ill. holmimet stb.). A levelekben föllelhető a hangsúlyos ö-zés (pl. köllemeden, fördőben, jövödelmet stb.). A magánhangzók cserélgetésére további jó példa, hogy a szövegben előfordul az o hang u-ra, az ü ő-re és az ü e-re való módosulása (pl. unszulásra, közöl, vélek). A mai dunántúli nyelvjárás ismertetői erről ugyan már nem tudnak, de Meszlényi Terézia korában még létező nyelvjárási sajátosság volt, hogy némely szavakban egy-egy szótag, illetve betű kimaradt, miköz7 A közép-dunántúli-kisalföldi nyelvjárási régió. Magvar dialektológia. Szerk. Kiss Jenő. Bp., 2001. 271-273. 8 Regélő, 1840. 3. szám, 20-21.
