Horváth Józsefné: A győri Zrínyi Ilona Gimnázium - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 12/2005 (Győr, 2005)

V. Hagyomány és eredmény

1959-60-ban Jáki Katalin II. osztályos tanuló, 3. helyezéssel. 1962- 63-ban Göcsei Margit II. osztályos 8. helyezéssel, 1963- 64-ben két tanítványa jutott be az első 10 közé: 1. Kovács Éva, 9. pedig Krémer Ildikó II. osztályosok, 1968- 69-ben Záhonyi Zsuzsa szerzett 4. helyet, 1969- 70-ben ismét zrínyis szerezte meg az 1. helyet: Sebők Má­ria III. osztályos tanuló. 1973-74-ben az OKTV földrajzból ismét kettős sikert hozott: Szakái Gyula III. c osztályos 4. helyet, míg osztály­társa, Rippert Teodóra 8. helyet szerzett. 1975-76-ban Barna Beáta lett 4. helyezett, és már nyugdíjas­ként juttatta Erdős Lászlót az országos legjobbak közé. Legtöbbjük a pedagóguspályát választotta élet­hivatásul, és ma már az oktatásügy értékes szak­emberei. Nem szabad megfeledkezni a sportról sem. Fennállása 20. évé­ben az igazgatói iroda vitrinjében értékes serlegek, kupák, érmek, arany- és ezüstplakettek őrizték a sportsikerek emlékét. A falon bekeretezett elismerő oklevél a Magyar Testnevelési és Országos Sportszövetség Elnökségétől, 1970-ben a testnevelés és sport fej­lesztéséért. E téren nagy érdeme volt Truka István testnevelő ta­nárnak, aki a testnevelő tagozatos gimnáziumi osztály beindítását és a vele kapcsolatos fejlesztést is irányította. Később Murai Béla és Pirk János testnevelők közreműködésével folytatódtak a sike­rek. A lépcsőfeljáró faburkolatát tapétaszerűen fedte be a sok kivá­ló sportteljesítménnyel szerzett oklevél, felsorolni valamennyit szin­te nem is lehet. Végül következzenek azok a pedagógusok, akik több-kevesebb ideig az intézményben dolgozva, munkájukkal segítették az ered­ményeket. A nyugdíjig kitartók mellett sok változás is volt: s ennek oka - személyes vagy családi indokon túl -, hogy Győr összes kö­zépiskolái közül itt volt a legalacsonyabb a fizetés, több tanáré a minimum alatt volt. Árokszállási Tiborné magyar Baranyai Zoltánné rajz Bátor Győzőné politechnika

Next

/
Oldalképek
Tartalom