Molnár András: Deák Ferenc a Győri Királyi Akadémián 1817-1821 - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 11/2003 (Győr, 2003)

Deák, a győri bölcsész (1817-1819)

rában is emlegette, amit tőle hallott: „Nem az a valódi tudomány, amit jól megtanultok, hanem az, amit jól meggondoltok; aki az iskolában komolyan és alaposan gondolkodni megtanul, az végez­te jól az iskolát." 60 Deák egyik „kedvelt tanulótársával", a Somogy megyei Nágocs­ról származó Zichy Nepomuk Jánossal (Zichy József es. kir. ka­marás és udvari tanácsos fiával, a majdani Zichy Mihály festő- és grafikusművész apjával) látogatta Czinár Mór óráit. 61 A bölcseleti évfolyamokat még velük, a jogot azonban már Pozsonyban végezte Deák másik - a kortársak által emlegetett - iskolatársa, Fajszi Ányos István. A Deáknál három évvel idősebb Ányos a Veszprém megyei Esztergáron született, apja a megye művelt táblabírája volt. Az ügyvédi diploma megszerzése után Veszprém megyében viselt különböző hivatalokat, 1848 nyarán pedig a zirci kerület ország­gyűlési képviselőjévé választották. 1865-ben és 1868-ban ugyanezt a kerületet képviselte a Deák-párt színeiben. Deák állítólag min­dig kedvelte a nyers modorú, de egyenes, őszinte jellemű tábla­bírót. Szeretett vele tréfálkozni, és a hirtelen természetű Ányos ezt csak Deáknak engedte meg. 62 Jó barátja volt Deáknak Győrött a Pápán, 1802-ben született Rohonczy Ignác, Rohonczy János udvari tanácsos, a majdani Veszp­rém megyei alispán és országgyűlési követ fia is, aki az akadémia két jogi évfolyamát végezte Deákkal együtt. Később elhidegültek egymástól, mert az 1830-as években még ellenzéki szerepet vállaló Rohonczy utóbb átállt a kormánypárt oldalára, majd 1845-ben Sop­ron megye adminisztrátora, 1849-ben pedig a császári megszállók királyi biztosa lett. 63 Az 1818/1819-es tanévben Deák szállásadó rokonánál, Józsa Jó­zsefnél lakott másodéves joghallgatóként Mailáth Antal gróf, Mai­láth József magyar kamaraelnök fia, a későbbi, 1839 és 1847 kö­zötti főkancellár (aki 1849 januárjának első napjaiban Deákkal együtt tagja volt a Windisch-Grätzet Bicskén felkereső magyar bé­keküldöttségnek). 64 Sinkay János visszaemlékezése szerint Deák Józsáék házában, Mailáth Antaltól tanult meg németül, miközben kosztos társa „az asztalnál mindig németül beszélt". Sinkay ál­lítólag Deáktól hallotta, hogy kehidai barátja „Mailáthhoz az ebéd­nél hallgatva tanulta meg a német - amint ő nevezé - conversa­tions Sprache-t", azaz társalgási nyelvet. 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom