Molnár András: Deák Ferenc a Győri Királyi Akadémián 1817-1821 - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 11/2003 (Győr, 2003)

Deák, a győri bölcsész (1817-1819)

telt bencés szerzetes 1810-től tanított a győri gimnáziumban, majd 1815 októberében lett az akadémia rendes tanára. Előbb a Tudo­mányos Gyűjteményben adott közre matematikai tanulmányokat, azután négy önálló algebrai és geometriai könyve is megjelent. 1813-ban szerzett bölcseletdoktori címet, az 1820-as évek derekán pedig rangos szakmai elismerésként ugyanúgy a jénai ásványtani társaság tagjává választották, mint a nála alig egy évvel idősebb tanártársát, Verner Józsefet. Matematikai kézikönyvének elkészí­téséért, valamint a tudományág magyar szakszavainak megalkotá­sáért 1836-ban a tudományos akadémia levelező tagjává választot­ták. Miután Bresztyenszkyt 1838 februárjában tihanyi apáttá ne­vezte ki a bencés rend, Zalában ismét közelebbi kapcsolatba kerül­hetett egykori tanítványával, Deák Ferenccel (annál is inkább, mi­vel Deák gyakran látogatta az apátság tulajdonában lévő balaton­füredi gyógyfürdőt). Bresztyenszky nemcsak matematikát tanított Deáknak, hanem hittant is, mivel az időközben soproni kanonok­ká kinevezett hitszónok, Mollik Ferenc távozása után, a következő tanévben - 1818 novemberétől 1819 augusztusáig - ő helyettesítet­te a hittan tanárt is. (Deák hittan eredményét egyébként mindket­ten jelesre értékelték a bölcseleti tagozat valamennyi félévében.) 52 A bölcseleti kar második évfolyamán, az 1818/1819-es tanévben Deák a Bresztyenszky által oktatott hittan és alkalmazott mate­matika mellett egyetemes történelmet tanult Bertától, bölcselet­tant (metafizikát és erkölcstant) Vernertől, míg a természettant Gröber Lőrinc oktatta, aki 1812-ben érkezett a győri akadémiára a budai csillagászati intézetből. 53 Gröber szintén jeles tehetségű tu­dóstanár volt, amit az is mutat, hogy 1832 szeptemberében a pesti egyetem természettan és mechanikai tanszékén folytatta pálya­futását. 04 Deák Gröbernél természettanból az első félévi „ötödik je­les" eredmény után év végére első eminenssé küzdötte fel magát. Hasonló eredményt ért el alkalmazott matematikából is: első fél­évben második, másodikban pedig első volt a jelesek között. Ver­néméi mindkét félévben második eminensként végzett bölcselet­tanból, a Berta által tanított világtörténelemből azonban a tanév végére határozottan visszaesett: az első félévi negyedik eminens­ből az első osztály 13. helyére, ami azért különös, mert tudjuk, hogy néhány évvel később már kifejezetten kedvelte az egyetemes történelemmel foglalkozó műveket, és könyvtárát számos ilyen kö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom