Mónus Imre: Győr elestének és visszavételének bibliográfiája - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 3/1999 (Győr, 2000)

Névmutató

Győr elestének és visszavételének irodalma. A 16. század folyamán rendes, időhöz kötött újságok még nem voltak, de a szenzációs eseményekről gombamódra termettek a népies, néhány lapos röpiratok, képekkel is, azok nélkül is. A mo­hácsi vész után pld. 32-, Buda 1541. évi elfoglalása után pedig 10-féle némef, röpirat jelent meg egyidejűleg. 1 ) Sok meg egyáltalán nem jis maradt az utókorra! Mikor Győr vára elveszett (1594), a könyvnyomtatás művé­szete és a nyomtatványok terjesztésének módja már nagyot haladt. Maga az esemény is olyan fontos volt, hogy az egész keresztény­ség figyelme feléje irányult. Buda bevétele után ugyanis Győrt tar­tották általában nemcsak Bécs, hanem az egész német birodalom kulcsának; úgyszólván félszáz éven keresztül milliókat és milliókat költöttek megerősítésére. Hardegg grófnak árulással határos gyáva­sága :ezt a kulcsot 'kiszolgáltatta a töröknek. Hiába volt a pozsonyi és reg*ensburgi országgyűlés jajveszékelése, hiába Kuthassy püspök és a hires Scherer György S. J. atyának ottani ékesszólása, hiába az uralkodóháznak és a német birodalomnak minden erőlködése, Győrnek 1597. évi ostroma szégyenletes meghátrálással végződött. Olyanforma érzés vett erőt a lelkeken, mintha Bécsnek húznák már a lélekharangot. Az alkalmi röpiratok imádságra szólították egész Németországot, hogy Isten a török veszedelmet távoztassa tőlük. Ilyen előzmények után elgondolható, milyen mámoros öröm, ragadta magával az embereket, mikor 1598 április első napjaiban egyszerre csak futótüzkíént híre terjed, hogy két jeles vitéz, pár órai küzdelem után, csodálatosan visszafoglalta a német, birodalom kulcsát, Győrnek híres várát. A keresztény templomok európaszerte viszhangoztak a Te Deum-októl; egyik ünnep a másikat érte; a sajtók özönével öntötték az örvendetes újságokat, röpiratokat, képe­ket, alkalmi verseket, kisebb-nagyobb terjedelemben. Erre vonat­kozólag Kecskés János, Kuthassy János esztergomi érseknek világi titkára, 1598. ápr % ^O-án Pálffynak ezeket írja: Midőn uram, az esz­tergomi érsek mellett Bécsben voltam és láttam a Győr visszafog­Kertheny K. M.: Ungarns betreffende Erstlingsdrucke. 1454—1600. Budapest, 1880.

Next

/
Oldalképek
Tartalom