Szakolczai Attila: A Győri Vagongyár Munkástanácsa. Dokumentumok - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 29/2006 (Győr, 2007)
Adatok a megtorláshoz
vagongyár diszponál. 79 Az egyéb megüresedett lakásokat pedig létszám szerint osztják el az egyes vállalatok, üzemek között. Vonatkozik ez a megüresedett, illetve megüresedő orosz lakásokra is. Jelenleg a vagongyári házakban tizenkét lakás üresedett meg, ezek fölött a megválasztott bizottság úgy döntött, hogy minden egyes gyáregység, raktárak kap egy-egy lakást és a legjobban rászorulónak juttassa. Javasolta Varga Sándor, hogy Németh László helyett a lakásbizottságba válasszon a munkástanács valakit be, mert Németh László a városnál erősen le van foglalva. A munkástanács Kocsis [János] munkástanácstagot választotta be a lakáselosztó bizottságba. Sónyi elnök 80 ezek után ismertette az értekezlet napirendi pontjait. Mindenekelőtt azt kérte határozatba foglalni, hogy az előadók a beszámolókat lehetőség szerint rövidre fogják, és a hozzászólások se legyenek hosszúak. A beszámoló ne tartson tíz percnél, a hozzászólás pedig öt percnél tovább. Ezt a munkástanács egyhangúlag megszavazta. Elsőnek Sebők László munkástanácstag számolt be budapesti útjáról. Sebők László az egész idő alatt Budapesten tartózkodott és beszámolt az ottani élményeiről, tapasztalatairól. 81 Azért nem tudtak hamarabb már viszszajönni, mert a személygépkocsit a Karolina úti kórház igénybe vette vérszállításhoz. Másodiknak Rácz Ernő számolt be budapesti útjáról. Elmondotta, hogy a Parlamentbe, a kormányhoz nem tudtak bejutni. Nagy tárgyalások voltak folyamatban, ami miatt bizonytalan ideig várakozni kellett volna. A Földművelésügyi Minisztériumba irányították a küldöttséget, ahol egy titkár fogadta őket és a máshonnan érkező egyéb küldöttségeket. Menyhárt [Miklós] győri [hajtóműgyári] küldöttnek volt egy javaslata, ami az ottaniak tetszését is megnyerte, ami az volt, hogy a munkás- és paraszttanácsokból válasszanak egy-egy képviselőt, és azok legyenek ott a Minisztertanácsban és a Parlamentben, minisztériumokban és mindenütt, ahol szükséges, hogy a munkásság érdekeit védjék. Ott találkozott a vagongyári küldöttség a pécsi munkástanács küldöttségével. A pécsi munkástanács küldöttsége tudott tárgyalni a kormánnyal, mert a pécsi bányászok dolgoznak. 82 Menyhárt munkástanácstag, aki szintén járt a küldöttséggel Budapesten, hozzáfűzte, hogy Budapesten is az az álláspont alakult ki, hogy helytelen lenne most egy szabad választás, mert nem a munkásság - aki az egész szabadságharcot csinálta - érdekei kerülnének ki győztesen. Egyelőre dolgozni kell, legyenek a munkástanácsok és a parasztság küldöttei a 79 A tömeges Nyugatra menekülés miatt nagyon sok lakás üresedett meg Győrött. Ezek elosztásáról van szó. 80 A munkástanács 1956. november 12-i, hétfői ülésén még Forgács Barnabás főkönyvelő volt a munkástanács heti elnöke. 81 Sebők Lászlót már 1956. november 6-án vagy 7-én Budapestre küldte a munkástanács. 82 Legalább részben téves információ, hiszen ekkor még sztrájkoltak a pécsi bányászok is.