Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 28/2006 (Győr, 2006)
RECENZIÓ - Ring Orsolya: Győr város tanácsülési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái
némiképp eltér egymástól, így az olvasó már a színek alapján is meg tudja különböztetni őket egymástól, a nyomdai kivitelezés pedig a győri Palatia Nyomda és Kiadó munkáját dicséri. Amiben kritika is érheti azonban a kivitelezést, az talán csak az egységesség bizonyos mértékű hiánya lehet: a második kötet bevezetőjének betűtípusa, annak vastagsága, a kötőjelek használata stb. eltér a korábbihoz képest, ami egy egyébként példaértékűen egységes kiadványsorozatban nem elfogadható. Ugyanakkor azonban említésre méltó tény, hogy az első kötet néhány apróbb formai hibáját (pl. a kurzívval kiemelt szövegek „o" betűjének túlzottan vékony szára) a második kötetben már nem lelhetjük fel, ami egyértelműen a kiadó igényességét jelzi. Összességében leszögezhető: a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával megjelenő kötetek nem csupán a szorosan vett történész és levéltáros szakma, de minden, a 17. századi Győr élete iránt érdeklődő olvasó számára gazdag és kiapadhatatlan tárházát kínálják a korabeli városi élet mindennapjainak, ugyanakkor igazodási pontot jelentenek a komolyabb, szintetizáló szándékú történeti kutatásokhoz is. Ehhez a figyelemre méltó tartalomhoz pedig tetszetős, kivitelezésében is igényes külső párosul. Éppen ezért bárkinek jó szívvel ajánljuk figyelmébe Dominkovits Péter itt ismertetett munkáit, ugyanakkor pedig várjuk a mielőbbi folytatást. Dominkovits Péter: Győr város tanácsülési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái. Szerk.: Bana József. Győr, Győr Megyei Jogú Város Levéltára. Városi Levéltári füzetek, illusztr. I. 1600-1605. 2001/4. 2001.160 p. II. 1606-1611. 2002/5. 2002. 173 p. III. 1612-1616. 2003/6. 2003. 197 p. RING ORSOLYA