Győr 1956 III. - Győri Tanulmányok. Dokumentumgyűjtemény 27/2002 (Győr, 2002)

Első tárgyalási nap 7957. július 24.

karszalag viselésére. A „V" jelzésű karszalagok a városi légótól származtak és azért volt „V" betű rajtuk, mert „Vegyiharcgázt" jelentettek. Én nem győződtem meg arról, hogy a két nő valóban olimpikon volt-e, azt azonban sejtettem, hogy nem azok, mert az olimpiára való kiszállításuk csoportosan történt. Én az osztrák sorompótól 10-15 méterre lehettem. Ott volt egy emeletes épület, én ettől nem mentem tovább, hanem visszajöttem. Az osztrák területen kettő sorompó van én a kettő sorompó közötti távolságot ügyészségi vallomásomban 4-500 méterben jelöl­tem meg, amit most is fenntartok. Dr. Schannen védő 59 kérdésére: én Szigethy Attilával semmiféle tárgyalást nem folytattam. A katonatanácsnak egy ülésén sem vettem részt, nem is tudtam, hogy formailag ilyen létezik. Sehol sem vettem részt az őrségszervezésben. 60 Vádlott: november 8-án vagy 9-én a vagongyárba hívták egy összejövetelre a munkástanácsokat. A megyei tanács részéről dr. Cseh János és dr. Aradi Gyula, a városi tanács részéről pedig Gottwald vettek részt. 61 Ezen a gyűlésen három cso­portra osztották fel a győri üzemeket. Az első csoportba a vasas üzemeket, a másik csoportba a textileseket, a harmadik csoportba pedig a többi egyéb üzemeket osz­tották be. Engem a textilesek csoportja megválasztott küldöttnek a városi tanács­hoz. 62 A Graáb gyártól kaptam egy megbízólevelet és azzal részt vettem az érte­kezleten. 63 Ennek befejezése után minden küldött odament, ahová megbízólevele szólt. Mellettem két olyan egyén ült, akik a megyei tanácshoz lettek delegálva. Mire én a teremből kiértem, addigra már a városi tanácshoz delegált személyek elmentek és így én a megyei tanácshoz mentem a két mellettem ülővel együtt. 64 A megyei tanácsnál Markó Gyulánál jelentkeztünk és megmondtuk, hogy miért jöt­tünk. Én azt is megmondtam Markó Gyulának, hogy én véletlenül kerültem ide, de ő erre azt válaszolta, hogy maradj itt, a vb számát eggyel fel fogjuk emelni. így én is a megyei tanácsnál maradtam. Markó Gyula megkérdezte Tóth Istvánt a mi ko­optálásunkkal kapcsolatban. Arra emlékezem, hogy valamilyen vita volt közöttük emiatt, de azt pontosan nem tudom visszaadni, mivel jogi dolgokban vitáztak, ami­hez nem értek és nem értettem meg az egészet. Annyit tudok, hogy ettől kezdve mi a vb üléseken teljes vb joggal vettünk részt. 65 Kezdetben a vb ülések tárgysorozat nélkül a vb titkár beszámolója alapján történtek. Az egyes vita részekre a hosszú idő elmúlása miatt már nem emlékezem vissza. Tanácsvezető kérdésére: mi nem tudhattuk a jogi formákat, hogy minek az alap­ján lettünk megválasztva vb tagnak. November 10-11-én volt a választás. 66 Ettől kezdve teljes vb-i joggal vettünk részt a vb üléseken. Mi nem tartottuk alkotmá­nyos formának azt, ami a vb ülésen történt. Elismerem, hogy mondtam a következőket: „a kormány az események után messze-messze kullog!" 67 Arra már nem emlékezem, hogy ezt mivel kapcsolatban mondtam. „A munkástanácsok a munkásoknak egy független helyet akarnak bizto­sítani a vb-on belül". 68 Ezt is mondtam, de már nem emlékezem, hogy mivel kap-

Next

/
Oldalképek
Tartalom