Győr 1956 III. - Győri Tanulmányok. Dokumentumgyűjtemény 27/2002 (Győr, 2002)

Első tárgyalási nap 7957. július 24.

Tagadom azt, hogy én intézkedtem volna az ÁVH beosztottak elszállításáról. Állítom, hogy az ÁVH beosztottakat saját kérelmükre vitték át a laktanyába. Én az elszállításukkor már nem voltam jelen a Főosztályon, mert Tihanyi száza­dost kérésére elkísértem Simonékhoz a Fecske utcába, ahol családja tartózkodott. Tihanyival még Simonék lakásába is bementem, ahol körülbelül 10 percig tartóz­kodtam, majd megegyeztünk Tihanyi századossal abban, hogy tájékoztatni fogom őt az eseményekről, a hangulatról, a laktanyában elhelyezett ÁVH beosztottakról, illetve hogylétükről. Másnap, október 27-én én felkerestem Krecz őrnagyot és érdeklődtem nála a bentlévő ÁVH tisztek felől. Krecz röviden annyit mondott nekem, hogy ideiglene­sen a fogdában helyezte el őket, de be fogja rendezni nekik a gyengélkedőt. Nekem Krecz azt is elmondta, hogy a városban nagyon ÁVH ellenes hangulat van és fél, ha a tömeg tudomást szerez arról, hogy itt ÁVH tisztek vannak a gyengélkedőben, akkor az épületet megrohamozzák és követelik az ÁVH beosztottak kiadását. Krecz őrnaggyal, egy másik alkalommal a városházán beszéltem, amikor arról tájékoztatott, hogy a BM dolgozói már elmentek a laktanyából. Ezután már nem érdeklődtem többet utánuk. Elmondani kívánom, hogy amikor Krecz arról panaszkodott nekem, hogy a lak­tanyában lévő ÁVH beosztottak miatt fél, akkor azt is mondta, hogyha a tömeg követelné kiadásukat, akkor esetleg este átdobná őket a csehszlovák határon. A főosztályon Tihanyival úgy beszélgettünk, hogy a fal felé fordultunk, hogy mások ne nagyon lássák meg, és ne hallják meg azt, hogy mi mit beszélünk. Többször éppen ezért a folyosón beszélgettünk. 34 Én Tihanyit látásból ismertem, mivel a feleségem az iskolai szülői munkaközösségnek volt a tagja, az ő gyermeke pedig abban az iskolában tanult. Másnap, október 27-én a délelőtti órákban felkerestem Simonéknál Tihanyi La­jost, hogy tájékoztassam az ÁVH beosztottak hollétéről. Tihanyival nem tudtam beszélni, mert nem volt otthon. Este sötétben ismét visszamentem és akkor otthon találtam őt. Megmondtam neki azt, hogy szívesen nyújtok neki segítséget, de a lakásomon helyszűke miatt nem tudom őt elhelyezni. Engem a lakásomon többen kerestek, mert tudomásukra jutott, hogy egy ÁVH tisztet bújtatok. Én emiatt október 30-án nem is mertem a lakásomon aludni. 35 Petz népbíró kérdésére: 36 én nem tudom miért vonult ki a mi üzemünk egysége­sen a főosztály elé. Az él vezetett és nem voltam közöttük, mert én a felvonulók között a végén voltam. A gépkocsivezető egy MÁVAUT sofőr volt. 37 A fényké­pész ismerős volt, a gyárban dolgozott, a nevét azonban nem tudom. 38 Én délután azért maradtam bent a főosztály épületében, mert Tihanyi századost akartam meg­védeni elsősorban esetleges bántalmazásoktól. Én elsősorban az őrségtől tudtam meg azt, hogy az ÁVH beosztottak a fogdában vannak. Ezt követően beszéltem

Next

/
Oldalképek
Tartalom