Győr 1956 III. - Győri Tanulmányok. Dokumentumgyűjtemény 27/2002 (Győr, 2002)

Negyedik tárgyalási nap 7957. július 27.

Az esti órákban valóban behoztak a laktanyába néhány ÁVH tisztet, mi azonban nem vettük őrizetbe őket, mert ők a laktanyában szabadon járhattak, kelhettek, ha akartak ki is mehettek. Ok azonban úgy érezték, hogy a laktanyában biztonságban vannak, ezért nem mentek onnét el. A későbbiek során Berger többször érdeklődött még az ÁVH tisztek sorsa felől, azonban én igyekeztem mindig kitérő válaszokat adni neki, mert bizalmatlan voltam vele szemben. Ennek két oka is volt, elsősorban azért, mert féltem attól, hogy a városban elmondja azt, hogy a laktanyában ÁVH tisztek vannak és az amúgy is feltüzelt tömeget a laktanyára küldi, másrészt bizal­matlan voltam vele szemben azért is, mert tudomásomra jutott, hogy ő volt a hor­thysta tiszt, 5 aki ugyan nekünk munkásnak adta ki magát. Nekünk félnünk kellett abban az időben attól, hogy a tömeg ha megtudja, hogy a laktanyában ÁVH tisztek vannak, akkor nekünk bántódásunk lesz, mert bizony akkor nagyon ÁVH ellenes volt a hangulat. Még katonáim között is előfordult, hogy támadást kaptunk ezért. 6 Berger érdeklődése a jó szándékot mutatta, de mi nem bíztunk meg benne, mert nem tudhattuk, hogy milyen céllal érdeklődik az ÁVH beosztottak sorsa felől. Egy alkalommal érdeklődött az ezred törzsnél is az ÁVH beosztottak hogyléte felől. Én azonban ekkor letagadtam neki azt, hogy ná­lunk ÁVH beosztottak vannak. Azért tagadtam le ez alkalommal őket, mert Berger azzal jött be, hogy a honvédség rejtegeti az ÁVH embereit, másrészt azért mert e beszélgetésünkkor jelen volt egy őrvezető is, akinek nem volt szabad tudnia azt, hogy nálunk ÁVH tisztek vannak. 7 Az ellenforradalom leverése után én, Márfi és Lombos elvtársakkal pártnapot tartottunk a karhatalmistáknál és akkor ott egy szőke államvédelmi tiszt, akinek a nevét nem tudom, felállt és megköszönte azt, hogy az ÁVH tisztekkel a laktanyá­ban jó volt a bánásmód és megvédték őket a tömeg támadásától. 8 Amikor Berger bentjárt nálunk, akkor eltávozóban újra figyelmeztetett bennün­ket arra, hogy vigyázzunk, mert a városban már tudják azt, hogy a laktanya ÁVH tiszteket rejteget. Ez alkalommal sem tudtuk megállapítani azt, hogy Berger ezt milyen céllal mondta. Tanács vezető kérdésére tanú: pontosan nem tudom megmondani, hogy hányszor érdeklődött nálunk Berger. Én azért nem beszéltem világosan neki az ÁVH tisztek elhelyezéséről, mert nem ismertem a szándékát. Azt nem tudom megmondani, hogy az ÁVH tisztek beszállítása hogyan történt, én erre utasítást senkinek nem adtam. Lovas népbíró kérdésére: csak azok a tisztek tudnának felvilágosítást adni a be­szállításról, akik ott voltak. A telefonbeszélgetést nem tagadom le, de nem emlék­szem pontosan arra, hogy beszéltem-e vele telefonon, vagy nem. Petz népbíró kérdésére: úgy emlékszem, hogy október 26-án a délutáni órákban keresett fel, az is lehet, hogy a beszállítás előtt, de az is lehet, hogy a beszállítás után. A kapu ügyeletes tiszt mindenkit igazoltatott, aki a laktanyába bement. Úgy

Next

/
Oldalképek
Tartalom