Homo Ludens I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 26/2002 (Győr, 2002)

Márfí Attila: Vándorszínészet a Dunántúlon, különös tekintettel Pécsre

vidséggel a következőket válaszolta; most már jobb lenne, ha Eszéken maradna, mert itt már nem lesz szerencséje, de „...egyébként tegyen, amit akar."

42 Persze az esetből kisebb botrány támadt, mivel a választott polgárság is hallatta a hangját, ezért eltussolni nem lehetett a következetlen döntést. Végül Kübler megúszta 40 floren kártérítési összeg kifizetésével' a város pedig igyekezett hasonló helyzetet nem teremteni. Ezért azt a megoldást választották, hogy az összes itt jelentkező direktor játékjogot kapott, mondván majd a vándortársulatok dolga lesz a programok egyeztetése. Ebből a túl engedékeny hozzállásból is botrány kerekedett, a legismertebb éppen az előző esetet követő évben 1813-ban zajlott le Philip Bernát és Lorenz Gindl német vándorigazgatók között.

43 A két vándortrupp vetélkedésében, a vékony rétegű pécsi publikumért, az a Gindl húzta a rövidebbet, aki elismertebb és felkészültebb is volt. Panaszos levele szerint: „de megérkezésem után mindjárt megcsalattam és mindjárt kezdetben jelentős áldozatokba kellett beleegyezni, színészek betegségei, halálesetei és más körülmények."

44 Végül Gindl teljesen eladósodott, s a teljes felszerelését el kellett adnia, még felesége ruhatárát is, mégis számos pécsi polgárnak adósa maradt. Ekkor az a paradox helyzet támadt, hogy a hitelezők gyűjtést kezdeményeztek a tönkrement direktor javára, hogy adósságait nekik meg tudja téríteni.

45 Persze nem ez volt a megoldás az egyre sokasodó vándortársulatok számára. Ezért a jelentkező truppok ügyeinek intézésére külön szenátort nevezték ki a reformkorban, aki a játékszín biztosítását

46

, a színészek szállását-ellátását szervezte és természetesen az ebből fakadó számos panaszos, olykor peres ügyeket is figyelemmel kísérnie, amelyek jobbára a hitelező városiak és csalárd módon elszökött vándorkomédiások között zajlott. Legtöbbször persze Pécs fogadósai panaszkodtak, pedig a városi és társulati szerződések alapján a társulat igazgatója álta cehhet, mivel a komédiások gázsijába eleve beszámították a természetbeni juttatásokat, így a kosztot és kvártélyt. Volt olyan direktor, aki eleve megtagadta ezt a szolgáltatást, mintahogy 1840 telén írták a színházfenntartó Pécsi Polgári Casinonak a póruljárt német komédiások, hogy Sey Ferenc direktor éhezteti őket, azaz nem fizette a fogadóbeli kosztolást.

47 De az őt követő Alexander Schmidt a Pesti Német Színház igazgatója is elfeledett fizetni, nemcsak a fogadósoknak, de más mesterembereknek sem. Adóssága fejében itt hagyott színiládáit a pécsiek elkótyavetyélték, de csak számukra értéktelen, ócska ruhákat leltek a lepecsételt ládák mélyén, a társulat teljes ruhatárát. Akkor ez szintén botránynak számított, ma már az egyik legbecse42 BML. Pvt. ir. 2035/1812., Márfi Attila: Thália papjai Pécsett. I.m.45. 43 Márfi Attila: Thália papjai Pécsett. I.m. 47-48. 44 BML. Pvt. ir. 1143/1814. 45 Pusztai-Popoviís József: Érdekes epizódok a pécsi színészet történelméből. In: Pécsi Napló 1943. nov. 12. 4. 46 Ezek a színkörök a várost kettészelő, az úgynevezett Szigeti kaput és a Budai Városkaput összekötő útvonalon, vagy közvetlen közelébe feküdtek. így a Magyar Korona, Pelikán és az Arany Naphoz címzett fogadók, a Rihmer-szála, az Elefántos Ház, a Fehér Hattyú táncterem és a Pálosok egykori ebédlője voltak. Márfi Attila: Pécs első Kőszínháza a Mária utcai Staddtheater. In: Pécsi Szemle 1999. Nyár. Pécs. 1999. Főszerk.: Romváry Ferenc. 33. 47 BML. Pvt. ir. sz. n./1840.