Homo Ludens I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 26/2002 (Győr, 2002)

Récsei Balázs: A mindenkor nevető „Vadásziusz

nak. Számomra mosolyogni valóan, elégséges kibúvónak szánták az esetleg támadó vadállattal is szembe nézni kényszerülő vadászok, a fauna apró lényeinek kellemetlenkedéseit: „A lövésnél megcsípett egy szúnyog" (28. §), illetve „A lövésnél megcsípett egy légy" (29. §). Némileg hihetőbbnek tűnik a „Féltem a darázstól" (32. §), és a „Féltem a méhtől" (33. §) mentegetőzés, de ne kerülje el figyelmünket, hogy medvevadászatról még utalás szintjén sem történik említés a „kódex" soraiban. Az állatbarát is elő-elő tűnik az ujját a fegyver ravaszán tartókból, amennyiben a „ Megsajnáltam egy nyulat" (49. §), és a „Nem tudtam a vért nézni" (50. §) kifogásoknak van valóságmagjuk. A célba nem ért lövést a gáláns lovag ethoszába burkolja az „ Udvariasságból hibáztam el, hogy a szomszédomra menjen " [mármint a vad] (69. §) megjegyzés. (Természetesen csak akkor „önzetlen" a gesztus ez esetben, ha nem egy támadó vadállatról van szó.) Hozzá nem értők számára - így számomra is - pajzán képzettársításokra adhat okot az „Éppen a nadrágomat gomboltam mikor jött a vad" (64. §) és különösen a „Lement az előbőröm, azt kellett megigazítani" (40. §) kifogás. Talán nem a korabeli higiéniai viszonyokat tükrözi „A lövésnél viszketett a tenyerem " (27. §) mondata. Természetesen nem a zoofilia egy különleges esete ,¿1 kakasba beleakadt a bajuszom" (66. §) börleszkfílmeket idéző idillje. Lehetséges, hogy a „Nevetnem kellett" (47. §) kimagyarázás éppen azért fordult elő, mert a vadászok egymást szórakoztatták a legújabban hallott kifogásokkal... Az I. fejezet B. része azokat a történéseket taglalja „Midőn a vadász azért nem tudott lőni, mert bosszankodott". Természetesen a csoportos vadászatok alkalmával a zsákmány nélkül maradtak számára mindig a többiek a hibásak. A hajtók különösen sok módon tudják meghiúsítani a vad kilövését. A velük foglalkozó 13 paragrafus közül a vadász számára talán „A hajtóm elütötte előttem bottal a nyulat" (81. §) esete lehetett megtörténtekor a legbosszantóbb, tehát szó szerint bottal üthették a nyomát. A vadászat és a nikotin párhuzamos élvezetének veszélyeire figyelmeztet a „Megsütötte a kezemet a szivar" (93. §), mély koncentrálást feltételező magyarázata. Nem tudni, hogy a hiányos fogsor, vagy a csodálkozás következtében történt a „Kiesett a számból a szivar" (89. §) erdőtűz-gyanús esete. A babonák is külön alfejezetet kaptak a felsorolásban. A lőtt vad nélkül maradást megindokolnia a vadásznak - főleg saját maga számára - a legegyszerűbben ezekkel lehet. Itt az élet számos más területén is bevett formula, a „Ballábbal keltem fel" (98. §) az elsők között szerepel. Az ún. meseszámok bármilyen vonatkozású előfordulása, és a 13-as is elegendő önmegnyugtatást adhatott az üres kézzel hazatérő vadász számára (102-105. §). Az ellenkezőjét kell kívánni, hogy valami beteljesüljön, - tehát, hogy félrevezessük a természeti erőket - ez Nimród újkori követői közt is íratlan szabály. Ennek eltévesztése nyilvánvaló oka a balsikernek: „Szerencsét kívántak a vadászathoz" (106. §). A kézirat keletkezésének valószínűsíthető korszakából származó két mérvadó lexikon, a Pallas és a Révai is tartalmaz „vadászbabonák" címszót. A 19. század végi Pallas, és az 1925-ös Révai definíciója szinte teljesen megegyezik, kivétel az, hogy csak az utóbbiban szerepel rossz ómenként a vadászathoz való szerencsekívánság. Az antiklerikális színezetű „Pappal találkoztam" (108. §) és a feministák