Hedonizmus - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 25/2001 (Győr, 2001)

Aradi Gábor: Az italozás és szórakozás ellentmondásai a húszas évekbeli Magyarországon...

államnak illetéket kellett fizetni. Ezt persze rendszeresen igyekeztek megkerülni, eltitkolni a fizetésre kötelezettek. Ugyanígy volt ez a szerzői jogdíjakkal is. Hiába született meg 1924-ben a BM 168809. sz. rendelete arról, hogy a mulatságok megtartásához szükséges engedélykéréskor be kell mutatni a szerzői jogdíj befizetését igazoló okmányt, a befizetések rendre elmaradtak. Ezt bizonyítja a Magyar Szövegírók, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezetének pécsi körzetének levele, mely a Tolna megyei alispánnak íródott. Ebben kérik a megye első, választott tisztségviselőjét, hogy a fent említett körrendeletnek szerezzen érvényt. Kérelmükhöz azt a megjegyzést fűzik, hogy „a mai nehéz viszonyok között az írók, zeneszerzők igen szerény megélhetését, nyugodtan állíthatjuk, ezen említett szerzői jogdíjak képezik, s ha ezeknek befizetése elmarad, úgy ez által fentiek megélhetését veszély eztetnők, ...' A valószínűleg a modern tánczenét játszó zenekaroknál elterjedtebbek voltak a cigányzenekarok. Róluk azonban kevesebb hír, információ van az iratokban. Feltehetőleg azért, mert érdekeik artikulálására kevesebb figyelmet fordítottak. Pedig központi szervezetük, a Magyar Cigányzenészek Országos Egyesülete nekik is megalakult. Megpróbálják, belügyminiszteri támogatással mindenütt az országban megalakíttatni a helyi csoportokat annak érdekében, hogy csak az egyesület által kiállított tagsági igazolvánnyal, illetőleg működési engedéllyel ellátott cigányzenészek dolgozzanak.

41 A vendéglőben, kocsmában vagy zárt klubokban folytatott tánc kezdte kiszorítani a táncra lehetőséget adó régebbi formákat. Az egyik ilyen lehetett az Ocsényben megfigyelt „vasárnapi játszó". Ilyen alkalmakkor a fiatalság, de kiváltképp a lányok és fiatal asszonyok összegyülekeztek és összefogódzkodva körben zenére táncoltak és daloltak. Hosszú ideig, egészen 1890-ig, a községi jegyző leírása szerint az összejövetelek helye a templom előtti tér volt. A közelben volt egy kocsma. Időnként néhány lány, meglátogatva a kocsmárosné hasonló korú lánygyermekét a kocsmában időző legények látókörébe került. Őket a bátrabb ifjak elhívták táncolni. Ezután mind többször, felkérték azokat is, akik a téren maradtak, így lassanként egyre gyakoribb szokás lett, hogy a „játszót" a templomtérről áthelyezték a kocsma udvarára, ahol a vasárnap délutáni istentisztelet után este 8-9 óráig táncoltak egymással a fiatalok. A jegyző jelentéséből az is megtudható, hogy míg a I. világháború előtt táncolni sokszor díszes népviseletben jártak a lányok, addig a háború után „a szokott ruházat drágasága vagy beszerezhetetlensége miatt egyszerűbb lett a viselet".

42 40 TMÖL AI 12638/1932 41 TMÖL AI 10687/1924. BM 117134/1924. sz. körrendelete 42 TMÖL AI 14167/1922 Az ábrázolt szokásról csak azért szerezhettünk tudomást, mert az alispáni hivatalnak nyomozást kellett indítani a kérdéses kocsma tulajdonosa, a zsidó vallású Frankfurter Árminné ellen. Az ügy hátterében a húszas évek elejének felerősödött antiszemitizmusa állt. Ugyanis egy erősen jobboldali országos napilap, A Nép 1922. október 14-i számában kis cikk jelent meg, Sár a Sárközön címmel. Ebben avval vádolták meg a kocsmárosnét, kihangsúlyozva zsidóságát, hogy olyan időpontban rendez mulatságot, amikor a keresztény szokás szerint pihenni kellene. Evvel a cselekedetével pedig, az „egyke" problémája mellett ő is hozzájárul, az ősi magyar falu Őcsény,