Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

KŐFALVI TAMÁS: A HATALMASKODÁS BŰNE A KÖZÉPKORBAN

Halmazati büntetésként még a 16. században is életben volt az egyházi kiközösítés.

42 A hatalmaskodások elkövetése kapcsán sokszor felmerült a tényleges elkövetés, illetve a felbujtás kérdése. A középkori jog ugyanis már különbséget tett a bűncselekmények tényleges elkövetői, a felbujtóik, és a parancsot kiadók között. A joggyakorlat szerint a hatalmaskodást elkövető várnagyok, tisztségviselők tetteiért - ha azokat uraik akaratából és főként birtokáról követték el - uraik tartoznak felelősséggel, akik azonban esküvel tisztázhatták magukat a felbujtás vádja alól. Szintén esküt tehettek ártatlanságukról, ha az ország más részein laktak, és nem tartózkodtak azon a birtokon, amelyről a hatalmaskodást elkövették.

43 Ha az úrnak az emberei által elkövetett hatalmaskodások miatti elégtétel adása miatt kára keletkezett, akkor azt tovább terhelhette a hatalmaskodást ténylegesen elkövető alárendeltjére, akivel megtéríthette kiadásait, sőt annak kiegyenlítéséig fogságba is vethette az illetőt.

44 Hasonlóképp felelősséggel tartoztak a földesurak jobbágyaik tetteiért is.

45 Ha azonban a hatalmaskodást olyan jobbágy követte el, aki azután urától megszökött, akkor ura esküvel tisztázhatta magát a felelősség alól, a jobbágyért pedig új földesura tartozott felelősséggel, hacsak vissza nem adta őt a volt urának.

46 A büntetések teljes körű végrehajtására azonban - főleg a fő- és jószágvesztés tekintetében - csak ritkán került sor. Ennek az a magyarázata, hogy a középkori magyar joggyakorlatban igen tág tere nyílt a feleknek, hogy perbeli egyezséget kössenek.

47 Erre a vitás ügyeknek gyakorlatilag bármely szakaszában - akár az ítélethozatal, sőt néha még a végrehajtás után is - lehetőség volt, sőt a nagyobb hatalmaskodások esetében a bíró fogságában eltöltött 3, a kisebbek esetében pedig 15 nap kifejezetten ezt a célt szolgálta.

48 3. A hatalmaskodási esetek perjoga A hatalmaskodási esetek perjogát szabályozó rendelkezések többsége az ilyen tárgyú perek lebonyolításának időbeli kérdéseivel foglalkozik. Ezeknek az 42

II. Ulászló 1514. 51. tc. 5. § (CJH 729.) 43

II. Ulászló 1492. 56. tc. 4. § (CJH 517.) 44 Zsigmond 1435. II. 6. tc. 1-3. § (CJH 259.) 45 HK III. 26. tc. 6. és 7. § 46 II. Ulászló 1495. 9. tc. 3. § (CJH 569.) 47 A perbeli egyezségekre lsd.: HAJNIK Imre: A magyar bírósági szervezet és perjog az árpád- és a vegyes-házi királyok alatt. Bp., 1899. 406-408.; BÉLI, 1996. 138.; BÓNIS György-DEGRÉ Alajos-VARGA Endre: A magyar bírósági szervezet és perjog története. Zalaegerszeg, 1996. (a továbbiakban: BÓNIS-DEGRÉ-VARGA, 1996.) 69-70. 48 A hatalmaskodási ügyekben való, békebírság nélküli kiegyezés lehetőségét biztosítja: Zsigmond 1435. II. 5. tc. 2. § (CJH 257.), amely a kiegyezést már az ország „régi és dicséretes" (antiquus et laudabilis) szokásaként emlegeti, valamint lényegében ezt ismételve: Albert 1439. 31. tc. (CJH 295.), illetve Mátyás 1486. 55. tc. 4. § (CJH 451), amely külön is kihangsúlyozza, hogy a bíró az ilyen jellegű egyezségekért békebírságot nem róhat ki.