Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)
HORVÁTH PÁL: A MEGKÉSETT POLGÁRI ÁTALAKULÁS IDŐSZAKÁBAN
tömegmozgalom. „Még mindig semmi bizonyos" írta a forradalmi értelmiségiek szócsövének mondható Márczius Tizenötödike a napokkal előbb tett Eötvös-féle ígéretekről. Ugyanakkor „rólunk, nélkülünk határoznak" a magas minisztériumban, amidőn például az izraelita polgártársainktól a fegyvert elveszik. Ezért is a mozgalom most már egy minden eddiginél határozottabb fellépést sürgetett és a lap radikális hangvételével már-már szinte azonosulni látszott. Az egyetemi tömegmozgalom ekkor fordult határozottan a vallásfelekezeti diszkriminációk ellen, és az önmaga által szervezett fegyveres nemzetőrség integrálását követelte. A Márczius Tizenötödike következő számai refrénként adták vissza ezeket a követeléseket és az ország egészére kiterjesztve fogalmazták meg az állam és az egyház szétválásának az eszméjét, illetve a tökéletes vallásszabadságot (FEKETE S.). A petíciós mozgalom harmadik hullámának kényes epizódjaként ismeretes továbbá az a Márczius Tizenötödike állásfoglalás, amely „Donogán "jelzettel megfogalmazta a tanárok és a hallgatók universitásában értelemszerűen benne rejlő autonómiáját. Ez a nemzedék tudta már tehát, hogy a polgári értelemben vett tanszabadságnak az universitas bizonyos fokú autonóm jogaihoz kell elvezetnie. Ezért tehát az universitas meghatározó tényezőjének tartva magát (az ifjúság) határozottan követeli például a tudatlanságáról hírhedt Reisinger tanár eltávolítását és helyébe Vasvári Pál alkalmaztatását. Egy nappal később feltűnik továbbá az az igény, hogy éppen a bátor fellépéséről ismert Horánik János is kapjon helyet az egyetemen. A mozgalom immár szuverén jogával élve mondja tovább, hogy ha pedig „... a tanári székbe közvetlenül is nem helyeztetnék, kövesse az ifjúság tudományos művelése iránti hő vonzalmát és használja mindenesetre a tanítás szabadságát" . Ez a kihívás pedig már nyilvánvalóan a felelős minisztériumnak szólt és benne kifejeződött az egyetemi mozgalom ellenszenve is azok iránt, akik ezekben a hetekben a jól megfizetett állami hivatalokat érdemtelenül hajszolták. A forradalmi átalakulás belső törvényei szerint való volt, hogy a pesti forradalom legmozgékonyabb elemét képező társadalmi erők alig néhány hét alatt szembe találták magukat az első magyar felelős kormány vallás- és közoktatásügyi miniszterével. Meglepő gyorsasággal kumulálódtak az ellentétek, amelyek hatása alatt május első felében tetőzött a petíciós mozgalom harmadik hulláma. A mozgalom vezetői, látva a kiéleződő ellentéteket, közgyűlést szerveztek (máj. 6.), amely egyhangú elszántsággal fogadta azt az öt pontos petíciót, mely Vasvári Pál azonnali kinevezését, az önálló (és szabad) egyetemi sajtó létrehozását, valamint a bizalmat vesztett tanárok eltávolítását és a szigorlati díjak megszűntetését követelte. Eötvös a követeléseket persze egy kivételével nyomban elutasította és ez a kedélyeket a végletekig felkorbácsolta. A több pályadíjat nyert tudós elme (Vasvári) kinevezésének az elutasítása történelmileg sem menthető. Eötvös helyzetének ismeretében ide kívánkozik azonban, hogy az egyetemi mozgalommal való szembekerülése idején olyan kényes problémák voltak már napirenden, mint az egyházak, az alsópapság sorsát érintő intézkedések, és szinte egybeesett a petíciós mozgalom harmadik hullámának a