Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)
HORVÁTH PÁL: A MEGKÉSETT POLGÁRI ÁTALAKULÁS IDŐSZAKÁBAN
illetve a konkrét fonnák megjelölése nélkül (VÉCSEY T.). Ilyen értelemben témánkat illetően is igaz, hogy „...1848 csak az előző évtizedek gondolatait dolgozta fel száguldó tempóban ... de semmit sem forradalmasított" (SANDORFFY). Az ügy sürgősségét és egyáltalán a keretjogszabály-szerü megoldást mutatja az is, hogy a március 23-tól április 3-ig terjedő időben kelt idevágó országgyűlési irományok „a magyar egyetemről, a nemzeti színekről, az ország czímeréről és a színházakról" szóló fogalmazványokat, tehát egymástól jórészt távol eső témaköröket foglaltak egybe. A megkésett polgári átalakulás nyitányát jelző belga alkotmányozók (1831) hamisítatlan követése tűnik elő a javaslatok lakonikus, keretjogszabályszerű megfogalmazásában is, ami egyben előre vetíti, hogy e tárgyban felettébb szerény lépés az, amit az utolsó magyar rendi országgyűlés egyáltalán megtenni akar. így mindössze három §-ból állt a tervezet, amely az egyetemet a vallás- és közoktatásügyi miniszter joghatósága alá rendelte, és kimondta a tanítás és a tanulás szabadságának elvét (ORSZÁGGYŰLÉSI IROMÁNYOK). A 3.§ végül a törvény alkalmazását a közoktatásügyi miniszterre ruházta, majd ezt a világos diszpozíciót egy eltérően értelmezhető rendelkezéssel zárta le. Eötvös József báró, a „miniszteri kijelölt" társadalmi helyzetét meghaladó öntudattal lépett fel most (a főrendek március 25-i ülésén) a visszahúzó erők nyilvánvaló akciója ellen: „Ezen elv alkalmazására kétségkívül mindenféle rendelkezések lennének még szükségesek, mert a legnehezebb dolgok közé tartozik az egyetemnek czélszerű rendezése". A méltóságos főrendeket azonban a jól felkészült elme racionális érvelése már nem érdekelte, ellenkezőleg, arra ügyeltek, hogy az immár felhatalmazandó felelős miniszter lehetőség szerint az újabb országgyűlésig semmit ne tegyen (FŐRENDHÁZI NAPLÓ). Sikenel zárult továbbá a főrendeknek az az akciója is, hogy a 2.§ kiegészítő szövegének az elfogadtatása által valójában a tanítás szabadságának korlátok közé szorítása megfogalmazást nyerjen. A főrendek válasz üzenete nem hagy kétséget ez iránt, mondván: „...annak elhárítása tekintetéből, nehogy az érintett elvnek rögtöni és feltétlen alkalmazása és életbeléptetése... bármely zavarokat idézzen elő, nem csak tanácsos, sőt a kellő felügyelés gyakorolhatása tekintetéből szükséges (is), hogy az illető törvényjavaslat 2.§-ának azon szavai után —• más részről, hogy a rendes tanárokon kívül más jeles egyének is — a következő szavak tétessenek: a minisztérium által ideiglenesen megállapítandó, később pedig törvény által meghatározandó feltételek mellett oktathassanak". A kijelölt miniszter netán teendő intézkedéseinek az ilyen értelmű megerőtlenítése nyilván a magasztos elv meggyengítését jelentette. A főrendi ház elnökének március 25-i megnyilatkozása tehát sokak véleményét jutatta kifejezésre — mondván „...jobban szeretném ... ha csak azon utasítás adatnék a miniszternek, hogy kimerítő javaslatot terjesszen a jövő országgyűlés eleibe s ne tegyen (addig) semmit" (ld. uo. 435. old.). Gróf Barkóczy János, illetve Aczél Antal (a csanádi főispán) és mások, „elnök ő nagyméltóságával egyetértőleg" harsogták most már, hogy a miniszter egyetlen konkrét intézkedése pedig életbe ne lépjen. Eötvös József még a második, e tárgyban tett felszólalásában sem vesztette el a türelmét, a harmadik megnyilatkozása azonban már egy européer iróniájával
