Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

HALABUK JÓZSEF: EGY ÚRBÉRI PERBELI BÜNTETŐ ÜGY (Albertfalva, 1820-1830-as évek)

Én férjhez mentem, apám a kolera idején (az 183l-es nagy országos járvány alatt H. J.) meghalt. Az ő halála után nemsokára az atyai ház eladásra került és az örökölt pénzemből 37 forintot visszatartottak, az ellopott halotti lepel ellenértékeként. Nagyságos Uram! Az említett lopás után még három teljes évig volt apám kisbíró - ezen évek alatt Bock említést sem tett a halotti lepellel kapcsolatban, noha kártérítést is követelhetett volna, sőt az elszámoláskor apám béréből levonhatta volna a hiányzó ősszeget.Én éjjel - nappal azon leszek és nem fogok kitérni a fizetés alól, de csak annyit fizetek, amennyi rám tartozik. A hiányzó részt törlessze a másik két Babrián örökös és nem az egész összeget én, mert mint mondtam: Ha Bock annakidején körültekintőbb lett volna, a halotti lepel már régen ki lenne fizetve. A döntés jogát Önre hagyom Nagyságos Úr, és vagyok tiszteletteljes alattvalója." A korabeli különféle iratokat (jegyzőkönyveket, kérvényeket, beadványokat, vizsgálati anyagokat, leveleket és így tovább) szándékosan idézzük ilyen terjedelmesen. Általuk (képletesen szólva), mintha egy kicsiny, éppen a kellő pillanatban kinyíló ablakocskán áttekintve, nézzük a (mindenkori) korabeli életet. így talán maguk a bűnügyi események sem válnak csupán jogi adatokká, igazságszolgáltatási kérdésekké. Ezek az egyáltalán nem helyeselhető, vagy elfogadható cselekedetek, magatartások sem különülnek el (szemlélődésünk során) az egykori életbeni környezetüktől, és ha nem is válnak tudomásulvehetőkké, de érzékletes módon jelennek meg előttünk. Az egyes ügyek szereplői pedig bizonyos önjellemzéseket is végeznek írásaikkal, míg más személyek vonatkozásaiban pedig kétségtelenül több vonással rajzolódik ki azok alakja. Napjainkban egyre többet használt történetírási műfaji (valamennyire szemléleti) megnevezés a mikro történet. A következő - hosszabban idézett - úriszéki gyanúsítotti tanúvallomást olvasva, olyan (talán leginkább az előbb említett kategóriába illő) életkép tárul elénk, amilyet leginkább talán csak, valamivel későbbi korszakban Jókai Mór, vagy Mikszáth Kálmán tolla tudott papírra vetni. Az eseményeket 1827-ben egy éppen szabadságát töltő, huszonkilenc éves, háromgyermekes, gyalogos közlegény mondta tollba: "11-én Májusban indultam ki Pestről Promontorium felé az ország úton fekvő Tégla Háztól nem messze lévő fűzfáknál meg álltam és a bakantsomat igazítottam, a kor hozzám szóltt egy ember és hozzám jővén a füsz fák alól tüzet kért a pipájába. Az ember mellém ült és láttam, hogy az ember valami 34. vagy 35. Esztendős lehetett, veresforma hajú, jó magas termetű, bajusztalan hajagos forma Kalapja tobak színű rövid frakja rongyos Csízmanadrágja hamu szénű de igen rossz, a csízmája is igen rossz volt. O azt mondotta, hogy Budárul jött volna, és Budárul menne munkát keresni. Születésére nézve német volt, magyarul is jó formán beszélt, pipás is. O azt mondotta, hogy tegnap 4. Órakor dél után ment volna ki Budáról, és meg kínált engem, hogy vennék tőle fejér ruhát, mellyet egy Keszkenőbe kötve maga mellett tartott. Én azt kérdeztem, hogy miért volna a ruha olyan nagyon nedves, mintha ipen akkor vették volna ki a szapuból, ő azt felelte, hogy a mint tegnap Budárul jött volna boros fővel a Duna szélébe dőltt és a ruhát meg nedvesítette. Ő el mondotta,