Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

HALABUK JÓZSEF: EGY ÚRBÉRI PERBELI BÜNTETŐ ÜGY (Albertfalva, 1820-1830-as évek)

lettségi viszonyai szabják meg milyenségüket. Természetesen a bűnözés és bűnüldözés teljes helyi viszonyrendszere bemutatására jelen esetben egyáltalán nem vállalkozhatunk. A leírt esetek egyrészről - valamilyen szempont alapján - jellegzetesnek számítanak, másrészről pedig olyannak tekinthetők, amelyekkel a korszakok emberei mintegy természetes módon együtt élni kényszerültek. Ezek a bűnügyek erkölcsi-, jogi értelemben ugyan egyértelmű elutasításban részesültek a helybeliek részéről, de szociális realitásérzékük szerint az adott időszakok viszonyaival együtt járó szociológiai jelenségként szerepeltek. Úgy is mondhatnánk, hogy objektivizálódott szubjektív magatartásnak tartották őket. Ha nem is fogadták el őket, de megtanultak velük élni, ami természetesen nem a megtürésüket jelentette, hanem sokkal inkább a szociális-, mintsem a kriminális területeken történő velük szembeni fellépést. A település környéke egy időben - az országosan romló életkörülmények következtében - meglehetősen rosszhírű volt. A budai hegyekben kutatott a hatóság rablók után. Előfordult, hogy a helyi országúton „Polgár Draskovits Péter Tégla Égetőjénél" 1828-ban kirabolták a „Francia Courir Macconei János"-t is. Az eset miatt a nádor a statárium bevezetésének gondolatát is felvetette, amit azonban a helyi szervek nem tartottak szükségesnek. Igen sajátos volt a falu településföldrajzi helyzete, különösen a társadalmi hatások érvényesülése vonatkozásaiban: a telepesek bizonyos magatartási elemeket magukkal hoztak előző lakóhelyeikről. Hatottak a vidéki (de aligha, vagy csak nyomokban, a falusi) lét hatásai. Éreztette mentalitását a szomszédos Pest-Buda is. Tudomásul kell vennünk azokat a tudatos és akaratlagos törekvéseket, amelyek révén a helybeliek meg- és egyre inkább meg kívántak felelni a velük szemben támasztott új elvárásoknak. Miként ezt az általános mentalitástörténeti Összefüggésrendszert nem volt lehetséges elemezve feldolgozni, úgy ennek kriminológiai szakterületeit sem. Ezért sok esetben az érdembeli elemző magyarázat elhagyására kényszerülve, a szemléltetés feladatát tudjuk csak elvégezni. A település kicsiny mérete jócskán megnehezítette a közösségi feladatok ellátását, úgymint „kevesebb famíliák által Notarios Oskolamester, és más közönséges szolgák nem fizettethetnek, levél kihordás, rab kisérés és egyéb hasonló köz terhek nem viseltethetnek". Pedig az ilyen teendők ellátása is szorosan összekapcsolódott a mindennapi élettel. A helybeli bűnügyek és a közrendet megzavaró események önmagukban ugyan meglehetősen átlagosak voltak, de bizonyos körülmények, mint a településszerkezet jellege következtében a várhatónál nagyobb közismertségre tettek szert. Ilyen események voltak a kocsmai vetélkedések, az azokat követő helyi zavargások. A helybeli pártoskodás során 1827-ben a mesterek és segédeik egy része között szóváltásra és dulakodásra került sor. Ennek a rendzavarásnak még Pest városában is híre ment. Maga az alaptörténet (amennyi ismeretes belőle) nem éppen épületes. Az úrbéri pereskedés ugyanis a falu mindennapi életében súrlódásokat eredményezett. Pest vármegye 1827. május 28-án vizsgálta ki a történteket. Tichi János negyvenhárom éves nőtlen albertfalvai kőműves vallotta Pesten: „Watzin