Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

FAZEKAS CSABA: A FÁBER-APÁTI PER A Tanácsköztársaság „vallásügyi likvidáló biztosainak" felelősségre vonása 1920-ban

FAZEKAS CSABA A Fáber-Apáti per (A Tanácsköztársaság „vallásügyi likvidáló biztosainak" felelősségre vonása 1920-ban) A 20. századi Magyarország politikaformálói és közvéleménye több alkalom­mal is került abba a helyzetbe, hogy egy frissen letűnt (diktatórikus illetve tekin­télyuralmi jellegű) politikai rendszer felett kellett ítéletet alkotnia. A korábbi kur­zusok feletti általános érvényű, politikai és morális ítéletalkotás vagy megbélyeg­zés persze nem volt soha nehéz feladat, és az új hatalmak képviselői önmeghatáro­zásukat mindig is az előzőtől való elhatárolódásra építették. (így volt ez az első világháború utáni forradalmak, a Horthy-rendszer, a második világháborút és a nyilas rémuralmat követő demokratikus epizód idején, majd az 1989-es rendszer­váltás után stb. is. Bár megjegyezzük, a dilemma bizonyos pontokon hasonlított a korábbi magyar történelemben a forradalmak, társadalmi mozgalmak résztvevőivel szembeni megtorlásokhoz.) Sokkal komolyabb dilemma elé állította a frissen ha­talmi pozícióba kerülteket az, hogy miképpen számoltassák el az éppen megbé­lyegzett „rossz" rezsim nemrég még meghatározó politikai személyiségeit. Vagyis azt, hogy egy letűnt rendszer általános erkölcsi megbélyegzését hogyan ültessék át a jogalkotás illetve a jogalkalmazás gyakorlatába, más szavakkal: a megbocsátás és a megtorlás közötti széles skálán milyen álláspontot foglaljanak el és mondassanak ki a bíróságokkal ennek megfelelő ítéleteket. A büntetőjogi értelemben vett politi­kai ítéletalkotás pedig bonyolult kérdéseket vet föl: milyen jogi és politikai kon­cepciók játszottak szerepet a tárgyalásokon, milyen erkölcsi dilemma fogalmazható meg egy letűnt diktatúra képviselőivel szemben, illetve, hogy a volt rendszer ki­szolgálóit milyen mélységig és milyen súlyosságú ítéletekkel kell sújtani. A kato­nai cselekményekért közvetlen felelősséggel tartozók felé még viszonylag egysze­rűbb volt az ítéletalkotás, hiszen cselekedeteik megítélése és a közvélemény morá­lis nyomása is egyszerűbben kezelhető, még a „csak parancsot teljesítetf'-típusú érvelések ellenére is. A dilemma egyre inkább erősödött, ha valamely szóban forgó diktatúrának nem egy kiemelkedő vagy véreskezű személyisége felett kellett ítél­kezni, hanem az eseményekkel gyakran inkább sodródó, mint azt ténylegesen irá­nyító figurájának (középvezetőnek vagy éppen valamely vidéki végrehajtó közeg­nek stb.) viselt dolgait kellett a büntetőjog eszközeivel mérlegelni. Alábbi - jórészt forrásszemelvények összefüzéséből álló - dolgozatunkban ezen 20. századi jog- és politikai erkölcs-történeti esetek egyikét, az 1919-es Ta­nácsköztársaság „vallásügyi likvidáló biztosainak" felelősségre vonását szeretnénk felidézni. A Fáber Oszkár és helyettese, Apáti György ellen folytatott per nemcsak

Next

/
Oldalképek
Tartalom