Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

VlGH JÓZSEF: BŰN ÉS BŰNHŐDÉS A KRIMINÁLPOLITIKAI ELVEK TÜKRÉBEN

végzettek tömege ártatlanokból áll. Szerintem ezt az ellentmondást fel kellene oldani, az élethez való jogot egyformán kellene értelmezni. A másik konkrét kriminálpolitikai elv, amiről itt szólni kívánok az „ártatlanság vélelmének" elve. Ez magyar fogalmazásban úgy hangzik, hogy mindenkit ártatlannak kell tekinteni mindaddig, amíg jogerős bírói ítélet a bűnösségét meg nem állapítja. Ha ezt a mondatot szó szerint vesszük — már pedig minden mondat tartalmát a benne foglalt szavak jelentése és sorrendje adja — akkor a tetten ért bűnelkövetőt a beismerő vallomása és esetleg a tanuk állítása ellenére is ártatlannak kell tekinteni a jogerős ítéletig, ami esetleg 2-3 évet is jelenthet a jelenlegi ügyintézés keretei között, de fellebbezés esetén az elsőfokú bírói ítélet is ártatlanra irányul, hiszen a bűnösség jogerős megállapítása még hiányzik. A szakemberek egy része ma már csak hangoztatja az ártatlanság vélelmét, mert megszokta, mert jól hangzik, mert kitűnően alkalmas valódi vagy vélt humanizmusuk kinyilvánítására. A valóságban azonban e helyett már többen más elvet, a bűnösség vélelmének a tilalmát fogadják el, vagyis senkit sem szabad bűnösnek tekinteni mindaddig, amíg jogerős bírói ítélet a bűnösséget meg nem állapítja. Az alkotmányunk is úgy fogalmaz. Ennek ellenére a politikusok is egyre gyakrabban hivatkoznak az ártatlanság vélelmére, amikor bűncselekmény gyanújába keverednek. Általánosan ismert tény, hogy a büntető eljárást csak alapos gyanú alapján lehet megindítani. Az alapos gyanú azonban nem vélelmezi a gyanúsított ártatlanságát, hanem megkérdőjelezi azt, s klasszikus elvek szerint a bírósági döntésre bízza a bűnösség vagy a vétlenség megállapítását. Mindjárt a gondolat fűzés elején megfogalmaztam az ártatlanság vélelmének nálunk használatos fogalmát, vagyis, hogy ez a vélelem a jogerős bírói ítéletig tart. Ettől eltérően az európai emberi jogi deklaráció nem igényli a jogerős bírói ítéletet, hanem csak a „törvényes utat" követeli meg. Ez a törvényes út lehet ügyészségi, vagy akár rendőrségi állásfoglalás is, amennyiben a törvény erre felhatalmazást ad. A nyugat-európai államok többsége él is ezzel a lehetőséggel. Svédországban például a büntetőügyek több mint felében az ügyészség dönt, az ügyészség „ítélkezik", az szolgáltat igazságot, vagyis az igazságszolgáltatás nem a szakmai (professzionális) bíróságok kizárólagos feladata, monopóliuma. A kárhelyreállító igazságszolgáltatás bevezetésével a bűnösség megállapításának a lehetősége meghatározott feltételek mellett szükségképpen kell, hogy megillesse a rendőrséget és az ügyészséget egyaránt. Látható e rövid előadásból, igazságszolgáltatásunk a haladó kriminálpolitikai elvek tükrében jelentős mértékben igazságtalan és hatástalan. A társadalom fejlődésének új irányzatai, a bűnözés nagymértékű növekedése, és a hatékonyabb társadalmi reagálás a bűncselekményekre, igényli a mai kriminálpolitikai elvek reformját, a normasértők felelősségre vonásának különböző, új formáit. A bűnt csak akkor követi a megbánáshoz vezető bűnhődés, a bűnös magatartástól való elhatárolódás, ha az elkövető is elfogadja, helyesli a büntetést, s így az ítéletet igazságosnak tartja, ha az elkövetőben bármilyen egyéb állami vagy társadalmi hatásra tudatosul tettének káros, társadalomellenes volta, s törekszik az okozott kár helyreállítására, az