Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

VlGH JÓZSEF: BŰN ÉS BŰNHŐDÉS A KRIMINÁLPOLITIKAI ELVEK TÜKRÉBEN

a világnézeti, az ideológiai alap, amire az adott igazságszolgáltatási rendszer és a kriminálpolitikai elvek ráépülnek, a bűncselekmény lényege, tartalma, a büntetési célok megnevezése, a büntetés eszközeinek meghatározása, a felelősségre vonás, az igazságszolgáltatás eljárási módja, szervezeti keretei A klasszikus kriminálpolitikai irányzat a polgári forradalom terméke a XVIII. sz. végén, a XIX. sz. elején vált uralkodó irányzattá a „civilizált" országokban, de főleg Európában. Ez idő tájt az emberi viselkedés magyarázatára az indeterminista, az objektív viszonyoktól független szabad akarat teóriája szolgált, miszerint az ember, s így természetesen a bűnös ember is, szabad akaratából cselekszik, azt tesz, amit akar, szabadon választhat bűnös és nem bűnös cselekedetek tanúsítása között. Ezért aki bűncselekményt követ el, az megsérti a fennálló jogrendet, szembe kerül az államhatalommal, s ezért méltóképpen meg kell büntetni. S minthogy a bűncselekmény a szabad akarat talaján jött létre, az elkövető saját személyében felelős a tettéért. Ezért a felelősségre vonás, az igazságszolgáltatás célja a megtorlás, az igazságos megtorlás, a sértett helyett az állam áll bosszút az elkövetőn. így a bűncselekmény tartalma, lényege az elkövető és az állam közötti viszony. E felfogás szerint a megtorlás, a méltó büntetés, mint cél akkor valósul meg igazságosan, ha a büntetés mértéke és minősége a tett súlyához igazodik, azaz tettarányosan állapítják meg. A megtorlás, az elrettentés csak szigorú büntetéssel biztosítható. A kiszabott szigorú, tettarányos büntetés végrehajtásával az igazságszolgáltatás befejezést nyer. A sértett, az áldozat így kívül reked az igazságszolgáltatáson. A kár jóvátétele, a kártalanítás esetlegessé válik. Az áldozat az igazságszolgáltatás folyamatában csupán, mint „gyenge tanú" szerepel. A felelősségre vonást jól kiépített állami professzionális szervek végzik. A pozitivista irányzat ideológiai alapja, hogy az emberi magatartás köztük a bűnös emberi magatartás is objektív és szubjektív okok és feltételek okozata, következménye. Vagyis a bűnös emberi magatartást az egyén személyisége, biológiai adottságai és a környezeti, mindezek előtt a társadalmi tényezők együttes hatása határozza meg, determinálja. Az ember személyiségének csak az aktuális objektív viszonyok, a szituációs hatásokkal szemben van viszonylagos, a személyiség állapotától függő önállósága. (Relatív autonómia). Az egyénnek tehát van viszonylagos választási szabadsága, hiszen az objektív valóság rendszerint többféle magatartás tanúsítására nyújt lehetőséget. Az azonban, hogy az egyén mit választ, az a személyiség állapota és a szituációs hatások által determinálódik, meghatározódik. Tartalmát tekintve a bűncselekmény a pozitivista irányzat szerint is társadalomra káros, veszélyes ma-