Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)
KŐFALVI TAMÁS: A HATALMASKODÁS BŰNE A KÖZÉPKORBAN
ban tartandó szokásos hetivásárra igyekezett, fegyveresen megtámadta és megölte. 130 Raskus Jan és Bethlen Márton familiárisai, uraik parancsára, a már említett Alexandrina úrnőnek és fiának Vajda György nevü Nowak-i (Nóvák - Tolna m.) jobbágyára támadtak, megölték, és az általa épp Soklos-ra (Siklós - Baranya m.) vitt 100 aranyforintot, valamint egyéb javait elrabolták. 131 Az út közben megtámadottak természetesen nemcsak jobbágyok lehettek, néha familiárisokat is ért hasonló támadás, 132 ám az ilyen esetek jóval alacsonyabb számát talán megmagyarázza, hogy számukra anyagi helyzetük lehetővé tette a fegyverek tartását, amelyeket nyilván az útra is magukkal vittek, illetve legalább néhány szolga kíséretére is számíthattak, megtámadásuk így összességében jóval nagyobb kockázatot jelentett. A hatalmaskodásoknak nemcsak a közösségtől eltávolodó, hanem a tisztséget viselő jobbágyok és familiárisok is könnyen áldozataivá válhattak, hiszen a támadások során valószínűleg ők igyekeztek legjobban uruk javait és birtokait védelmezni. 1347. június 27-én Mathatyna-i Bakou Miklós fia Lőrinc fia: Miklós Thuteus mester Neguen (Negyven - Baranya m.) nevű birtokára tört, és ott Marcellus villicust véresre verte, illetve verette, Thuteus mester jobbágyainak 6 ekealjnyi veteményét levágatta, valamint ezen birtok egy részét saját birtokához csatolta. Október 28-án ugyancsak az említett Miklós jobbágyai, uruk parancsára, Neguen birtokra menve, a falu officialisât Jeconiast, és 6 jobbágyot vertek véresre. 133 1371. december 22-én András, cikádori apát, szolgáival és bűntársaival, valamint testvérével: Sáska Jánossal és bűntársaival, Töttös fia: László mester Crakow (Krakkó - Baranya m.) nevü birtokára tört, és ott László jobbágyait, tudniillik Benedek villicust, fiát: Györgyöt, valamint Kelement megverette és nyíllal megsebesíttette. 134 1374. május 25-én Szekcsöi Hercheg Péter fia: Péter mester Töttös fia: László mester Geech (Gét - Baranya m.) birtokához tartozó, Cynth nevű halastavát tönkre tétette, annak felügyelőjét, Chapou Jánost és néhány más jobbágyot megveretett, az említett Jánost pedig, kezeit, lábait összeköttetve, többször a víz alá merítette, majd Danolth (Danóc - Baranya m.) nevű falujába hurcolta és megverette. 135 130 A konvent 1483. okt. 20-án kiadott jelentéséből. DL 18863 (NRA. 198. 34.) R.: KŐFALVI, 2000. 814. sz. 131 1463. 01.03. DL 33812 (NRA. 1525. 33.) R.: KŐFALVI, 2000. 746. sz. 132 1504. szept. 29. körül, miután Warda-i Miklós, Pakay Balázs nevü familiárisát a Batha mezővárosban tartott vásárra küldte, akkor Tamás Batha-i apát két familiárisa, uruk parancsára az említett Balázst elfogták, és addig nem engedték el, amíg a vámot ki nem csikarták tőle. A konvent 1505. júl. 24-i jelentéséből. DL 88934 (Esterházy hg. cs. lt. 45. D. 59.) R.: KŐFALVI, 2000. 873. sz. 133 A konvent 1347. nov. 11-i jelentéséből. DL 76873 (Zichy cs. zsélyi lt. 211. A. 291.) K.: Z. II. 287-289. (207. sz.) 134 A konvent 1373. márc. 25-i jelentéséből. DL 77538 (Zichy cs. zsélyi lt. 211. B. 565.) K.: Z. III. 486-488. (375. sz.) 135 A konvent 1374. szept. 28-i jelentéséből. DL 77593 (Zichy cs. zsélyi lt. 211. B. 579.) K.: Z. III. 580-581. (434. sz.)