Bűn és bűnhődés I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 23/2000 (Győr, 2000)

CSEKŐ ERNŐ: BŰNÖSSÉG ÉS FELELŐSSÉG KÉRDÉSE EGY TRAGÉDIÁBA TORKOLLOTT KÉPVISELŐVÁLASZTÁS KAPCSÁN (Pincehely,

Lapok. 121 Ellenben Barta Ödön a csendőrség fegyverhasználatának megrendszabá­lyozása céljából az országgyűlésben már azt indítványozta, hogy fegyelmi ügyek­ben az a polgári bíróság alá tartozzon. 122 A kortársak által is szigorú és sok túlkapá­sokkal tarkított csendőri fellépést, fegyverhasználati gyakorlatot viszont egyes — szervezeten belüli — szerzők éppen az „elért nagyszerű eredmények" zálogának tartották. 123 Ha valamennyi körülményt és az összes résztvevő tevőleges szerepét — mulasztását, hibáját netán bűnét, melyet a különböző irányban folytatott vizsgála­tok eltérő mértékben, különböző érdekeknek megfelelően tisztáztak, igazoltak vagy épp mostak el — számba vesszük, akkor sem vagy éppen akkor jutunk el a tragédia valódi felelőséhez, de inkább okához: az elavult választási rendszerhez. Pedig ek­kor már több politikai erő, így a függetlenségi párt mellett a Néppárt is követelte a választási reformot, melynek választási programjában a választójog kiterjesztése mellett a községenkénti szavazás is szerepelt. Az utóbbi jelentőségét a Pécsi Köz­löny 1901. november 10-i száma — valószínűleg a pincehelyi tragédia hatására is — így magyarázta: „Ha a polgárok községenként szavaznának, akkor nagyon meg­volna könnyítve a dolog, mert elesnék a fiivarbér, elesnék az etetés-itatás és meg­szűnnének azok az izgalmak, amelynek vége legtöbbször véres verekedésben vagy katonai brutalitásban talált állítólag helyes megoldást. " S bár a választási reform az 1904-1906-os politikai válság küzdelmeinek középpontjába került, sőt az általá­nos és titkos, községenkénti szavazáson alapuló választójog megalkotása is felme­rült, a választási rendszer — gyakorlatban is végrehajtott — reformjára 1920-ig várni kellett. 121 Rendőri Lapok 1902. május 4. 145. p. 122 Rendőri Lapok 1902. január 19. 25. p. 123 Pl. Preszly Lóránd: A M. kir. csendőrség... 130. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom