Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 22/2000 (Győr, 2000)
Recenziók - MÁRFI ATTILA: Székesfehérvár nemzetőrei
nem maradt idejük. Jellasics Székesfehérváron hagyott 1200 fényi helyőrséget, hogy a város „ellenforradalmi bázisként" biztosítsa számára az utánpótlást és a hátországot. A pákozdi diadal hírére azonban az otthon maradt nemzetőrök és népfelkelők megtámadták a horvát helyőrséget és október 3-án visszafoglalták a várost. Azért is fontos ez a fegyvertény, mert ezzel a haditettel közvetve segítették elő az ozorai győzelmet. A szerző röviden elemzi a „fehérvári zászlóalj" és a helyben maradt századok harci morálját. Ebben kifejti, hogy a horvát veszély elmúltával milyen nehézségek árán tudott csak ismét talpra állni a fehérvári nemzetőrség. Ugyanis utánpótlásuk, zsoldfizetésük rendre akadozott és továbbra is fegyverhiánnyal küszködtek. Novemberben, az új nemzetőrparancsnok kinevezésével úgy látszott, újra visszaáll a rend, s megindultak a fegyveres kiképzések is. Ezt a folyamatot állította meg a császári haderő decemberi offenzívája, amelynek következtében Székesfehérvár újra megszállás alá került. A nemzetőrök és az önkéntesek további sorsáról maga a szerző sem tud biztosat: valószínű, hogy a honvédhadseregben harcoltak tovább, illetve egy részük nyílván hazatért. „A székesfehérvári nemzetőrség működésének értékelése" címszó alatt röviden összegzi Magony Imre a testület szerepét és történelmi jelentőségét. S ezzel zárul a kötet első része, azaz a tanulmány, amelyet jól kiegészítenek a „Felhasznált irodalom" és a „Jegyzetek" címmel közreadott segédapparátusok. Itt jegyezném meg, hogy meglátásom szerint a tanulmányban szereplő személynevek mutatóba rendezése is jól szolgálta volna a tanulmány tudományos értékét és megközelítését. A kötet második részében „Források" címszó alatt, a tanulmányt jól és szervesen kiegészítő dokumentumokat, az úgynevezett primer forrásokat olvashatjuk. Az összesen hét forráscsoport közül elsőként a nemzetőrségről szóló törvénycikket közli a szerző. Ezt követően a székesfehérvári nemzetőrök különböző időpontokban történt összeírásait, névlistáit közölte. Az összesen négy különböző, eredeti névlajstrom publikálása azért is fontos, mert a kutatás számára további elemzéseknek adhat támpontot. Az összeírások teljességére, esetleges hiányosságaira vonatkozóan nem tesz utalást a szerző, jegyzetben sem. Ettől függetlenül az itt közölt lajstromok lehetőséget adhatnak az alaposabb rétegelemzésre is. Ennek alapján a fehérvári nemzetőrök vagyoni és társadalmi helyzetét, etnikai és felekezeti hovatartozását is vizsgálat alá vetheti a kutató. Természetesen más egyidejű források (anyakönyv, adólajstrom, polgárkönyv, közgyűlési jegyzőkönyv, stb.) idevágó adataival összevetve. A négy összeírás közül elsőként a nemzetőrségbe jelentkezett, de be nem sorozott helyi izraeliták 1848. július 20-án keletkezett névlajstroma olvasható. A kimutatás kerületenként sorolja fel a székesfehérvári zsidó polgárokat, feltüntetve korukat és foglalkozásukat is. Ezután olyan nemzetőrlajstrom következik, amelyet 1848. június 11-én regisztráltak az összeírásbiztosok, kerületek szerinti felosztásban. Szintén júniusban keletkezett az a névsor, amely az ünnepélyes eskütételen megjelent nemzetőröket sorolja fel. Majd a székesfehérvári nemzetőrök pótösszeírása zárja a névlajstromok sorozatát, 1848. július 16-i datálással. Végül két Pesten kivégzett szé-