Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 22/2000 (Győr, 2000)

Recenziók - MÁRFI ATTILA: Székesfehérvár nemzetőrei

ban megsokasodtak a társadalom alsó fokán álló nincstelen néprétegek. 1848 végén pedig a nemzetőralakulatok zömét honvédzászlóaljakká szervezték át. Magony Imre a „Nemzetőrség megalakulása" címet viselő első fejezetben hat alfejezetre tagolva ismerteti meg az olvasóval a szabad királyi város nemzetőrségének szervezési nehézségeit. Az első két alfejezetben a szerző röviden vázolja a városi polgárság fegyveres testületeinek történeti előzményeit. Már a 18. század elején megalakult a polgári lövészegylet, majd ezt követően az 1790-as években kezdődött el a nemzetőralakulatok elődjének tekinthető városi fegyveres polgárőrség felállítása. A többi városhoz hasonlóan a 19. századra megerősödő és komoly, belső rendfenntartó szerepet ellátó fegyveres alakulatok 1848 nyarán olvadtak be véglegesen a székesfehérvári nemzetőrségbe. Azonban az ideiglenes, majd a szervezett nemzetőrség megalakítása nem kis gondot okozott a város elöljáróinak. Ez elsősorban a századok felállítása (amelyeket kerületenként alakítottak ki), a besorozottak összeírása, felesketése, felfegyverzése és a kiképzés megszervezése során mutatkozott meg. A szerző megemlíti a frissen verbuválódott nemzetőrség első, úgymond karhatalmi alkalmazását is, amely antiszemita felhangokat ütött meg: 1848. április 5-én ugyanis a városi népgyűlés kiutasította Székesfehérvár zsidóságát, akik akkor mintegy hetven, adólajstromokba is bejegyzett polgárt jelentettek. A határozatot viszont megvétózta a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány, s kormánybiztosi teljhatalommal ruházta fel Pulszky Ferencet, hogy a döntést érvényesítse, s az elűzött izraelitákat telepítse vissza. Pulszky határozott fellépése, na és a kirendelt karhatalmi egységek együttesen jobb belátásra bírták a nemzetgyűlést. Pár héttel később pedig az önként, nemzetőrnek jelentkező zsidókról is lajstrom készült. A nemzetőrségben ekkor már megszüntették a nemzetiségek, még a polgári őrseregekben tapasztalható különállását, s nem engedélyezték a német és magyar nemzetőregységek elkülönülését. A szerző külön szerkezeti egységben ismerteti a felállított alakulatok fegyelmi szabályzatát, a tisztválasztás és az eskütétel némely esetben komoly procedúrát jelentő menetét. Az ekkor összesen 12 nemzetőrszázad alkotta városi haderő főparancsnokának ifj. Batthyány István grófot nevezték ki. Aki viszont hamarosan összeférhetetlenség miatt lemondott, s a parancsnokságot az „őrnagyságot képviselő választmány" vette át. 1848 júliusában pedig lezárult a székesfehérvári nemzetőrség történetének első szakasza, ami a századok összevonását, s a többször módosított névlisták véglegesítését is jelentette. „A mozgó nemzetőrség felállítása" című második fejezetben azokat az erőfeszítéseket taglalja a szerző, amelyeknek célja volt, hogy az alacsony hatásfokkal működő véderőt átszervezzék, s az ország katonai erejének részesévé tehessék. Ezt a hosszabban tartó folyamatot a városi tanács határozatain, tanácsülési vitáin keresztül is bemutatja a szerző: az önkéntesek toborzása, napidíjuk megállapítása, a szükséges szociális intézkedések és a felszerelésük biztosítása tartozott ekkor a legsürgősebb feladatok közé. De olvashatunk arról a városi tanács által kiküldött „nyomozó