Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 22/2000 (Győr, 2000)
Tanulmányok - HERMANN RÓBERT: Görgei és Győr
A győri vereség hosszú távú következménye nem a komáromi összpontosítás lehetetlenné tétele volt, mint ezt a korábbi magyar történetírás feltételezte. Az ütközet ugyanis nem tette lehetetlenné, legfeljebb sürgetőbbé a komáromi összpontosítást. A vereség hosszú távon azért vált végzetessé, mert a kormány és a pesti haditanács résztvevőinek téves helyzetmegítélése következtében a szegedi összpontosítás tervének elfogadásával egymás után sorjázó rossz döntések egyik indítóokává vált. Mekkora felelősség terhelte Görgeit a győri vereségért? Klapka és vezérkari főnöke, Szillányi Péter utólag igyekeztek Görgei és Bayer nyakába varrni a felelősséget a történtekért, mondván, hogy a peredi csata utáni napokban világos volt, hogy az ellenség a jobb parton készül támadni. Kár, hogy jelentéseikben nyoma sincs ennek a meggyőződésnek. 363 A Vág-menti magyar állások feladása június 21. után éppen a peredi kudarc miatt - egyáltalán nem volt annyira magától értetődő. A bal parti hadtestek jelentéseiből nem derült ki, hogy az ellenség kiüríti a Vág mentét, ahogy a jobb parti csapatok jelentéseiből sem lehetett az ellenséges főerők átcsoportosítására következtetni. Mi történik, ha az ellenség a Vág-mentén lendül támadásba? A komáromi összpontosítás elrendelése, s ezzel együtt a csapatok déli irányú átcsoportosítása tehát legalábbis kockázatos döntésnek látszott abban a pillanatban, amikor elrendelték. A magyar hírszerzés gyengesége és a magyar hadvezetés ebből fakadó bizonytalansága tehát együttesen vezettek a győri vereséghez. Egy szempontból viszont felvethető Görgei és Bayer felelőssége. Nem lett volna-e érdemes már a hadjárat kezdetén nem a Vág mentén, hanem a Duna jobb partján támadni. A kérdés meglehetősen akadémikus, hiszen a Vág-menti hadjárat kudarcba fulladt, a jobb parti támadásból pedig nem lett semmi. Az előbbinél megállapíthatjuk, hogy a szerencsétlen haditerv és a nem megfelelő hadtestparancsnoki kar egyaránt hozzájárult a kudarchoz. Az utóbbinál viszont - még a téli hadjárat tanulságai alapján - szintén tényként kezelhetjük, hogy a Rábától nyugatra nem volt olyan természetes védővonal, amelynek megszerzését a magyar hadsereg célként tűzhette volna ki maga elé. A magyar fősereg viszont nem rendelkezett elegendő erővel ahhoz, hogy a másfélszeres létszámfölényben lévő cs. kir. főseregre Komáromtól nyugatra bárhol is döntő vereséget mérhetett volna. Azt mondjuk-e ezzel, hogy 1849 júniusában mégis jobb lett volna a Klapka-féle defenzív haditervet választani? A kérdés megint eldönthetetlen, de utalnunk kell arra, hogy az idő nem a magyaroknak dolgozott. Mert ma már ugyan tudjuk, hogy az ellenséges fősereg létszámfölényben volt; de 1849 júniusában még mindig értelmesebb gondolat volt a másfélszeres túlerőben lévő cs. kir. fősereg ellen támadást indítani, mint megvárni, amíg az orosz főerők is a hadszíntérre érnek. Azaz, június közepén bármilyen támadás több sikerrel kecsegtetett, mint a teljes passzivitás. Haynaut ugyanis nem, Görgeit viszont sürgette az idő. 363 Klapka György, 1850. 103-105. o.; Klapka György, 1986. 151-152. o.; Szillányi Péter 41. o. - Mindezt az okmányok alapján már Görgey István II. 621-629. o. cáfolta.
