Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 22/2000 (Győr, 2000)
Tanulmányok - FAZEKAS CSABA: Rimely Mihály pannonhalmi főapát az 1847-48. évi országgyűlésen
és összecsapások felszámolásában, és így az igazi vallás- és lelkiismereti szabadság megvalósításában korszakalkotó jelentőségű" 1848/20. tc. 151 Említést kell még tennünk az április 6-án tartott katolikus értekezletről, melyen az egyház autonómiával kapcsolatos jogainak törvénybe iktatását célzó petíciót szerkesztettek. (Ebben nem tudjuk, Rimelynek milyen közvetlen szerepe lehetett, a vonatkozó püspökkari tanácskozásokon bizonyára részt vett, és mivel sokat foglalkoztak a szerzetes papság viszonyaival, valószínűleg véleményét is kifejtette. 152 ) A petíciót Rónay János csanádi követ a katolikus egyház szabadságának és hívei megnyugtatásának érdekeire hivatkozva másnap be is nyújtotta az alsó táblának, ott azonban Deák Ferenc igazságügyminiszter javaslatára, mint az országgyűlés elé túl későn került indítványt, elvetették. Az újabb politikai kudarc csak fokozta a püspökök keserűségét a törvényhozás irányát illetően, és megalapozta az április 8-i újabb tanácskozástól - immáron a megváltozott körülmények tudomásulvételével - kibontakozó egyházi mozgalmakat, föpásztori állásfoglalásokat is. Az áprilisi törvények elfogadásához érve, nagyon röviden meg kell próbálnunk valamiféle általános értékelést nyújtani Rimely mellett a püspöki kar egészének március végi - április eleji magatartásáról. 154 A probléma kulcsát abban jelölhetjük meg, hogy az új vallásügyi szabályozást szorgalmazó, Kossuth vezette liberálisok és a püspöki kar felfogása össze nem egyeztethető ellentmondásokat tartalmazott. Ha majdnem egy évtizeddel korábban a vegyes házassági vitákra találóan pontos volt Dessewffy Aurél megállapítása, miszerint a „protestánsok iránti igazságosság ott kezdődik, ahol a katolikusok iránti igazságtalanság", 155 akkor ugyanez vonatkoztatható 1848 tavaszán a püspöki kar illetve a hatalomra került liberálisok viszonyára 151 Csorba, 1999. 51. p.; az 1848/20. tc: MT. 1836-1848. 243-244. p.; vö. még: Károlyi, 1936. 141-142. p. 152 Fogarasy, 1848. 12-15. p. 153 A petíciós mozgalomról a fentiek mellett: Fogarasy, 1848. 61-81. p.; Zeller, 1896. 160168. p.; Török, 1941. 25-28. p.; Csizmadia, 1976. 33-36. p.; Hermann, 1973. 422423. p.; Zakar, 1995. 81. p.; Csorba, 1999. 54-60. p. 154 Az utókor véleménye természetesen ebben a kérdésben is élesen megoszlik. A katolikus történetírás egy része a püspökök kompromisszumkészségére illetőleg - megítélésünk szerint helytállóbb módon - a társadalmi stabilitás megőrzésében nyújtott komoly szerepére koncentrál, vagy legalábbis hangsúlyozza a valóban eléggé ki nem emelhető tényt: az egyház tudomásul vette a polgári „alkotmány" létrejöttét, és április 11. után annak keretei között kereste kibontakozásának lehetőségét. Az ezzel szögesen ellentétes vélemények közül csak egyet idézünk: „Az 1848. évi szabadságmozgalmakat az egyház mindenütt ellenséges indulatokkai fogadta. Amennyiben tehette, , akadályokat gördített a szabadelvű átalakulások elé." Vázsonyi, 1893. 41. p. S bár érezhető, hogy az értékelésekben néha keverednek a püspökök március végi - április eleji országgyűlési állásfoglalásainak, illetve a Batthyány-kormány pesti munkába állását követő magatartásának elemei, a különféle megítélések oka nyilván összefüggésben áll a kortársak diagnózisaival is. 155 Idézi: Sörös, 1901. 866. p.
