Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 21/1998 (Győr, 1998)

RECENZIÓ - Turbuly Éva: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére

lakóhelyek élete, belső díszítési tendenciái. A tanulmányt függelékként a ház 1766-ban készült terjes körű leltára egészíti ki. Galavics Géza az egyik Esterházy-palota — a mai Bányászati Múzeum — bejáratát díszítő gyermek Jézust tartó Madonna szoborról és az alatta lévő Esterházy címerről ír. A megrendelő Esterházy Pál Antal (1711-1762). Galavics rámutat arra, hogy a hasonló védelmező kegyszobrok mintegy 100 évvel korábban jellemzők. Pál Antal mintegy kapocsként a család 17. és 18. századi története között, s nagyapja a hercegséget megszerző Pál nádor életművét tudatosan vállalva követte az ősök gyakorlatát, s rakatott Mária szobrot az újonnan vásárolt palota bejárata fölé. Saját személyére, katonai sikereire a kapuív és a főpárkány közötti mező hadi trófeái utalnak, amelyek első pillantásra díszítő motívumok csupán, holott — a szerző szavaival — „a megrendelő legszemélyesebb, s hangsúlyosan önmagára vonatkoztatott gesztusai." Rózsa György Sopron látképeiről, a vedutákról ír, melyek sajátos helyet foglalnak el a magyarországi városképek között. Rózsa egy későbbi teljes feldolgozáshoz nyújt módszertani példát, bemutatva az elkészítendő katalógus néhány tételének javasolt struktúráját. Szilárdffy Zoltán a balfi fíirdőkápolnában található Dorfmaister kép, a „Sponsa Spiritus Sancti" bemutatásával egy hazánkban ritkán előforduló ikonográfiái típusról tudósít, ismertetve a fellelhető hazai és térségbeli ábrázolásokat is. Dávid Ferenc a veszprémi Gizella kápolna 1766 és 1772 közötti helyreállítása kapcsán mutat rá, hogy a 18. századi nagy újjáépítések — budavári palota, Esztergom - a török utáni új berendezkedés idején elvi renovációk is voltak, amelyek nemcsak épületek, hanem intézmények helyreállítását is jelentették. A szerző a Gizella kápolna példáját is e körbe illeszti be, ismertetve annak teljes építéstörténetét. Askercz Éva a Stornó család műgyűjteményét mutatja be, amelynek egyik legjobb ismerője. Felhívja a figyelmet azokra az írott dokumentumokra, vázlatkönyvekre, felmérési rajzokra, levelezésre is, amelyek segítségével nyomon követhető a család története mellett a magyar műemlékvédelem korai fejlődése. A néprajzosokat a kötetben Domonkos Ottó és Kücsán József képviseli, előbbi a népi grafikák — karcolt pásztormunkák illetve többnyire sokszorosított egyházi és vüági témájú nyomatok előképeit, terjedését mutatja be, az utóbbi egy 18. századi borkezelési és borhamisítási recepteket tartalmazó kéziratot. A Csatkai díjazottak bevonása a szerzők közé biztosította a legfiatalabb nemzedék jelenlétét a kötetben. Szende Katalin azzal a rövid időszakkal foglalkozik a 14/15. század fordulóján, amikor a közepes minőségű, méltányos árú posztót árusító kölni kereskedők Bécsen és Pozsonyon keresztül Sopronig tolták ki eladókörzetük határait. A legjelentősebb kereskedő famíliák egy-egy tagja személyesen is megjelent a városban, volt, aki üzleti tevékenysége révén saját házhoz is jutott. Céljuk egy másodlagos, az egész Dunántúlt ellátó piaci alközpont kialakítása volt. Személyes jelenlétük ideiglenesnek bizonyult, áruik azonban egészen a 30 éves háborúig eljutottak a körzetbe délnémet kereskedők közvetítésével. Grüll Tibor a felsenbergi születésű városi orvos, Forlani János András 1738-ban Beszélgetések a balfi fürdőben címmel megjelent, párbeszédes formában írt munkáját mutatja be, amelynek leírása több ponton árnyalja ismereteinket a város topográfiájáról, s tudósít bennünket a soproni régészeti kutatások kezdeteiről is.